Tudomány

Megtalálták az egyik legfiatalabb Föld-szerű exobolygót

Az új exobolygó, az EPIC 247589423 b sokban hasonlít a több milliárd évvel ezelőtti Földre. Bár mai tudásunk szerint az égitest lakhatatlan, elemzése mégis sokat elárulhat a bolygónkhoz hasonló világokról.

Az Andrew Mann, az Austini Texasi Egyetem munkatársa által vezetett csapat az Amerikai Csillagászati Társaság folyóiratának nyújtotta be az eredményeikről beszámoló tanulmányt. A szakértők három exobolygót is felfedeztek a tranzit módszerrel – számol be az IFLScience. A technika lényege, hogy a gazdacsillag fényingadozását elemezve következtetnek a kutatók a helyi égitestek jelenlétére és tulajdonságaira.

Az új objektumok megközelítőleg 195 fényévre fekszenek a Földtől. A bolygók gazdacsillaga egy kései K színképtípusú törpe, amely 800 millió éves, és valamivel fakóbb, mint a Nap.

Az EPIC 247589423 b-ben az egyik legérdekesebb az, hogy sugara a bolygónk sugarának 0,99-szeresét teszi ki.

Az égitest a legfiatalabb ismert Föld-szerű bolygók közé tartozik.

A másik két objektum, az EPIC 247589423 c és d méretesebbek, sugaruk a Földénél 2,91-szer illetve 1,45-ször nagyobb – a két égitest tehát egy úgynevezett minineptunusz, valamint egy szuperföld. A három objektum a legkisebbtől a legnagyobbig sorra 7,9; 17;3 és 25,6 nap alatt kerüli meg a rendszer csillagát.

Tanulmányukban a szakértők kihangsúlyozzák, a fiatal Föld-szerű bolygó tanulmányozásával a hasonló égitestek történetét és fejlődését is megérthetjük. Bár az EPIC 247589423 c túl közel kering csillagához ahhoz, hogy lakható legyen, elemzése így is sokat elárulhat a bolygónkhoz hasonló világok formálódásáról.

A kutatók szerint a helyi csillag fényereje arra is alkalmas, hogy az objektumok radiális sebességének mérésével többet is kiderítsünk a bolygókról – így például tömegükre is becsléseket adhassunk. Mivel a csillag viszonylag kicsi, akár az égitestek légkörét is megvizsgálhatnánk.

A legfontosabb azonban az EPIC 247589423 c kora. A tanulmányban a kutatók azt írják, jelenleg egy olyan Föld-szerű bolygót ismerünk, amely ennél az objektumnál is fiatalabb lehet – ez a Kepler-78b.

(Kiemelt képünkön a fiatal Föld fantáziarajza látható. Fotó: NASA/Simone Marchi)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik