Belföld

A posta venné meg a Defend eszközeit?

A Népszabadság információi szerint kormányzati körökben felmerült annak lehetősége, hogy a jelenleg végelszámolás alatt álló Defend Security Kft. eszközeit a Magyar Posta vegye meg és működtesse tovább. Az ehhez szükséges pénzt a költségvetésből biztosítanák. A lap úgy tudja, hogy a kérdésről a tegnapi kormányülésen is szó esett, ám a miniszterek nem döntöttek az ügyben.

Az idő sürget, hiszen kérdéses, hogy a rendkívül rossz gazdasági helyzetben lévő, a vagyonát felélt Defend meddig képes folytatni tevékenységét tőkeinjekció nélkül. A biztonsági cég két tulajdonosa, a Magyar Fejlesztési Bank és a Magyar Posta ugyanis nem hajlandó tovább finanszírozni a veszteségeket, a jelentős mértékben megcsappant bevételek viszont nem elegendőek a vállalkozás működőképességének fenntartásához.

A Defend eszközeinek értékesítésére a cég végelszámolója még január végén pályázatot hirdetett, amelyre több cég is jelentkezett. Jelenleg folyik a pályázatok értékelése. Ugyancsak január végén Szabó Pál, a Magyar Posta vezérigazgatója bejelentette: március elejéig hirdetmény közzététele nélküli, tárgyalásos közbeszerzési eljáráson választják ki azt a vállalkozást, amely a jövőben a társaság pénzfeldolgozással és pénzszállítással kapcsolatos teendőit a Defend helyett ellátja. A lap úgy tudja, a postának e héten ki kellene hirdetnie a közbeszerzés eredményét ahhoz, hogy március elejére, amikorra a Defend eszközei is gazdát cserélnek, az új szolgáltató megkezdhesse a pénzszállítást és a pénzfeldolgozást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik