A Reuters februári elemzői felmérésének előrejelzése szerint az államháztartás hiánya jelentősen meghaladja majd a költségvetési törvényben előírt szintet, így egyre kevésbé látják valószínűnek az elemzők, hogy Magyarországon 2007-ben bevezethető lesz az euró. Többségük úgy látja, Magyarország 2008 előtt nem válhat az eurózóna tagjává.
A januári felméréskor még a válaszadók fele számított arra, hogy a jegybank a januári intervenciók és kamatcsökkentések után februárban újra emeli a kamatokat. A februári felméréskor azonban már egy kivételével minden válaszadó úgy vélte, hogy március végéig nem változnak az MNB kéthetes betéti kamatai. Ugyanakkor az elemzők ugyancsak túlnyomó többsége véli azt, hogy szeptemberig a jegybank emelheti a jelenleg 6,5 százalékon álló kéthetes betéti kamatát.
A közeljövőre vonatkoztatva az elemzők nem várják, hogy a forint jelentősen erősödik, március végére az euró árfolyamát 243,80, 2003 végére 240,10 forintra várják átlagosan, míg jövő év végére gondolják úgy, hogy az euró árfolyama eléri a 234,30 forintot. Az előrejelzések alapján megállapítható, hogy néhány elemző arra számít, hogy 2004 végéig megváltoztatják a forint lebegtetési sávját, hiszen a jelenlegi intervenciós pontnál magasabb forint árfolyamot jeleztek várakozásaikban.
Az inflációs várakozásokban a konszenzus ez év decemberére 5,12 százalék, a jövő év decemberére 4,19 százalék. Az idei decemberre 11, a jövő év decemberire 12 bázisponttal emelték átlagosan előrejelzéseiket a Reuters által megkérdezett elemzők. Az elemzői várakozások szerint a kormány által ez évre előrejelzett 4,4 százalékos GDP-növekedés helyett mindössze 3,56 százalékos bővülés lesz. Az elemzők az államháztartás hiányát 995 milliárd forintra teszik 2003-ra. A jövő évre az államháztartási deficitet 832 milliárd forintra, a GDP növekedését 4,12 százalékra várják.
