Cserenyecz Béla alezredes, a Magyar Honvédség egészségügyi főcsoportfőnökségének illetékese elmondta: az Országgyűlés döntése alapján a német és holland katonai kórházban szolgálatot teljesítő magyar egészségügyiek felkészítése három hétre tervezett, és ennek első harmadán vannak túl a résztvevők.
Hozzátette: mivel a kiutazó kontingens tagjai a misszióban katonák is, szükséges volt számukra az alapvető harcászati tudnivalók elsajátítása, a katonai felszerelések, a fegyverzet megismerése, megbízható kezelése.
Megtanulták a fegyver tiszteletét
Schandl László orvos őrnagy a magyar katonai egészségügyi kontingens parancsnoka az egyhetes felkészülésről beszámolva arra is utalt, hogy annak a fegyvernek a tiszteletét, becsületét tanulták meg, amely egy-egy vészhelyzetben az életben maradásukat, társaik megvédését jelentheti.
Érdekességként elmondta, hogy elsajátították a műholdas navigációs eszközök alkalmazást is, ezek akkor lehetnek nagyon hasznosak, ha egy-egy, a bázistól távol megsebesült katonát kell felkutatni és kórházba szállítani.
Cserenyecz Béla közölte: az afganisztáni misszióban való részvételre 13 embert készítenek fel, de csak hatan heten utaznak majd el március 8-án az állomáshelyre. Indoklásul hozzáfűzte: a kiutazók megbízatása hat hónapra szól, de ha valakit nagyon megviselnek a kemény megpróbáltatások, három hónap után kérheti felmentését, és akkor helyét a felkészített tartalék személyekből töltik be.
