Tudomány

Még hogy az elektromos autók nem szennyeznek

Az elektromos autók működéséhez felhasznált áramot valahol meg kell termelni, ez pedig jelentős CO2-kibocsátással jár. Cserébe a szennyezés olyan erőművekben történik, amelyekben ezt hatékonyan képesek szűrni. Magyarországon és a világ nagy részén megérdemlik a zöld rendszámot, de Indiában még mindig zöldebb a benzines.

A városi légszennyezés bizonyítottan éveket vehet el az emberek életéből, a felelős pedig nagyrészt a közlekedés.

A szén-dioxid a legveszélyesebb üvegházgáz, ennek globális szinten 14, Európában 20, Magyarországon pedig 25 százaléka a kőolajszármazékokat égető motorokból származik.

Érdekes kis kitérő rögtön az elején: a világ 15 legnagyobb áruszállító hajója több szén-dioxidot juttat a légkörbe, mint a Föld összes személyautója.

Azt az áramot valahol meg kell termelni

Nem kérdés, mennyire fontos az autózás, a személy- és teherszállítás kizöldítése, a megoldást pedig az elektromos autók jelentik. Zöld rendszámmal közlekednek, nulla emisszióval hirdetik őket, ami a használat helyét illetően igaz is. De a felhasznált áramot valahol meg kell termelni, ami viszont jelentős CO2-kibocsátással jár.

A kérdés már csak az, összességében nézve mennyivel környezetbarátabb egy elektromos autó hagyományos társainál?

Három tényezőt kell figyelembe venni.

  • Mennyit fogyaszt az elektromos autó egységnyi távon?
  • Mennyi szén-dioxidot pöfög ki egy benzines autó ugyanezen az úton?
  • Mennyi szén-dioxid kibocsátásával jár egy kWh-nyi áram megtermelése?

Főleg az utóbbi két kérdésre adott válasz nagyon összetett – Benkő Dániel klímaváltozási szakértőt kérdeztük.

E-autó: 71,8 gramm CO2

A legtöbb ország vegyes forrásból állít elő elektromos áramot. A legmagasabb CO2-kibocsátással a lignit, a szén elégetése jár, a földgáz már jóval szerényebb szennyező, az atomenergia és a megújuló energiaforrások mint a víz, a szél, a nap használata nem juttat a légkörbe üvegházhatású gázt.

Magyarországon 1 kWh elektromos áram előállítása durván 350 gramm szén-dioxid kibocsátásával jár, ezt a mennyiséget befolyásolja az import. A külföldről érkező áram ugyanis nem számít bele a magyar kibocsátásba.

Fotó:Getty Images/Sean Gallup

Az elektromos autók között természetesen vannak különbségek, a hatékonyságuk is egyre jobb, átlagnak vegyünk egy modellt, amely 24 kWh-nyi árammal 117 kilométert képes megtenni az amerikai számítási módszer szerint.

Egy kilométer »áramigénye« tehát 0,2 kWh, így elektromos autónk egy kilométeréhez 71,8 grammnyi szén-dioxid kibocsátást társíthatunk

– világít rá Benkő Dániel.

Benzines: 163,8 gramm CO2

Ehhez képest nézzük a benzines járműveket. Kibocsátásuk nyilvánvalóan gyártón, a motoron, a használaton és az autó egyedi állapotán túl még számos tényezőn múlik, most vegyük megint a nagy átlagot: 7 liter/100 km fogyasztású benzines autót, ahol egy liter benzin elégetése során 2,34 kilogramm CO2 keletkezik.

Ha ebből kiszámoljuk az egy kilométert, máris egymás mellé tehetjük a két értéket:

az elektromos autó egy kilométeréhez 71,8 gramm, míg a benzinesnél 163,8 gramm széndioxid-kibocsátás társul, vagyis utóbbi 2,3-szer több üvegházhatást okozó gázt juttat a légkörbe.

Ehhez társul, hogy előbbi szennyezése nem a sűrűn lakott városokban jelenik meg, hanem olyan erőművekben, ahol igen hatékonyan képesek szűrni a kijutó gáz és szilárd részecskék mennyiségét.

A benzines autó viszont élettartama alatt végig a fent írt CO2-mennyiséget lökik ki magukból, míg egy elektromos autó üzemeltetése együtt zöldül az energetikával: kibocsátása úgy csökken majd, ahogy nő a megújulók aránya.

Van, ahol zöldebb a benzines

Kína és India például még nagyrészt szénerőművekre támaszkodik, ezekben az országokban a fent említett elektromos autó egy kilométeréhez 152, illetve 195 gramm szén-dioxid kapcsolódik.

Indiában így még mindig inkább hét literes benzines autónk érdemelné ki a zöld rendszámot.

A világ nagy részén azonban a hazaihoz hasonló a helyzet. A lista másik végén Paraguay és Izland áll, ahol a tiszta energiatermelés miatt az e-autók „kibocsátása” nulla. De Norvégiában is csak 4, Svájcban 8, Franciaországban 17 gramm attól függően, milyen forrásból származik az elektromos áram.

Egy kilométeren kibocsátott szén-dioxod elektromos autók által:

  • Paraguay és Izland: 0 gramm
  • Norvégia: 4 gramm
  • Svájc: 8 gramm
  • Franciaország 17 gramm
  • Magyarország: 71,8 gramm
  • Kína: 152 gramm
  • Bezines autó: 163,8 gramm
  • India: 195 gramm

Kiemelt kép: MTI/EPA/Julian Stratenschulte

Ajánlott videó

Olvasói sztorik