Kultúra

Schwarzi lenyom egy Terminátort, aztán jöhet az Ikrek-folytatás

Az biztos, hogy Arnold Schwarzenegger nem fog szerepelni az új Predator-filmben, de hamarosan elkezdheti forgatni  Deadpoollal már bizonyító Tim Miller valamint a producerként visszatérő James Cameron új Terminátor-filmjét (amely igencsak átírja majd megint a timeline-t), amelyben Linda Hamilton is visszatér Sarah Connor szerepében. Ez közvetlenül a Terminátor 2 folytatása lesz, s központi figurája pedig egy 18 éves nő lesz, aki fontos szerepet játszik majd az Ellenállásban.

Schwarzeneggerrel készül az új Terminátor-film
Ezt maga az akciólegenda jelentette be egy interjúban a cannes-i filmfesztiválon.

Az exkormányzó kijelentette, hogy a sokat rebesgetett Conan-reboot sem halott, csak ki kell pofozni a forgatókönyvét, most pedig megerősítette, hogy elkészült az 1988-as Ikrek folytatásának szkriptje, amelynek címe Triplets (Hármasikrek) lesz, de csak akkor vág bele, ha végzett a Halálosztóval. A jelenlegi információk szerint Tim Miller filmjének forgatása jövő márciusban kezdődhet, vagyis legkorábban jövő augusztus-szeptemberben lehet esedékes a Hármasikrek.

A filmben egyébként Eddie Murphy is feltűnik majd, ő alakíthatja a Schwarzenegger-De Vito páros rég elveszett tesóját, sőt, az első rész direktora, Ivan Reitman is rábólintott a rendezésre. A film tehát legkorábban 2019 első felében kerülhet mozikba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik