Belföld

BorsodChem: 12 milliárdos nyereség 2002-ben

A BorsodChem-csoport 12,12 milliárd forint nyereséget ért el tavaly, ami 52,7 százalékkal magasabb a 2001. évinél.

A BorsodChem eredménye meghaladja az elemzők által várt 10,99 milliárd forintos nyereséget. A nemzetközi számviteli szabvány (IAS) alapján készült, konszolidált, nem auditált, csütörtökön közzétett gyorsjelentés szerint az értékesítés nettó árbevétele 2002-ben 7,2 százalékkal 124,69 milliárd forintra emelkedett.

A gyorsjelentés szerint a kedvezőtlen gazdasági környezet ellenére is jó eredmény annak tudható be, hogy a korábbi években tudatosan a vegyipari szinergiákat kiaknázó termékportfóliót fejlesztettek ki.

A BorsodChem emlékeztet arra, hogy tavaly elmaradt az év második felére remélt gazdasági fellendülés, ami megmutatkozott a vegyipari termékek iránti gyenge keresletben is. Ráadásul a feszültségek miatt magas energiaárak kedvezőtlenül befolyásolták a petrolkémiai és a műanyagipar nyereségelvárásait. Ezen felül a BorsodChem gazdálkodására negatív hatással volt a forint erősödése is. Mindeközben a költségek versenyképességét rontotta, hogy a magyar nagyfogyasztók mintegy 30 százalékkal drágábban jutottak energiához európai versenytársaiknál.

A forint erősödése és a gazdasági recesszió ellenére az árbevétel-növekedés egyértelműen a TDI-termék értékesítés bővülésének tudható be. A TDI-termékek összes árbevételből való részesedése 16,6 százalékra emelkedett az egy évvel korábbi 2,2 százalékról. Ugyanakkor a pvc-por aránya 30,5 százalékáról 28,8 százalékra csökkent. Mérséklődött az MDI-termékek részaránya is, amelyek 2001-ben még 15,8 százalékot, 2002-ben azonban már csak 13,7 százalékot tettek ki.

A BorsodChem értékesítési árbevételének 81,1 százaléka származott tavaly exportból, ami 3 százalékkal magasabb a bázisidőszakénál.

Az értékesítés közvetlen költségei 1,8 százalékkal 88,89 milliárd forintra emelkedtek 2002-ben. A közvetlen költségek minimális emelkedése annak tudható be, hogy az alapanyagárak csökkenése csaknem kompenzálta a többlettermelés költségeit. Ugyanakkor az értékesítési költségek 12 százalékkal 11,18 milliárd forintra emelkedtek, aminek oka a TDI többletértékesítése – áll a cég gyorsjelentésében.

Az üzemi tevékenység eredménye így 57,8 százalékkal 11,31 milliárd forintra emelkedett. A pénzügyi műveletekből 1,86 milliárd forint vesztesége származott tavaly a BorsodChemnek, ami 45,7 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál. A kamatköltségek növekedésének okaként a gyorsjelentés a tavalyi évben aktivált TDI-beruházás kamatköltségeinek megjelenését emeli ki.

A BorsodChem adózás és külső tagok részesedése előtti eredménye 12,36 milliárd forint lett, 51,2 százalékkal magasabb a 2001. évi szintnél.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik