Az utóbbi hónapokban több bank (Erste, K&H, MKB) is emelte a lakossági folyószámlákhoz kapcsolódó díjakat. Ez a folyamat a jegybanki kamatcsökkentést követően felgyorsult. Utolsóként a CIB Bank is számlavezetési díjat vezetett be, a HBW Express pedig majdnem négyszeresére emelte az ezért a szolgáltatásért felszámított összeget. A Porsche Bank február 10-től 3 százalékot, minimum 30 ezer forintot kér a hitelszerződések módosításáért, a korábbi 2 százalék, de minimum 15 ezer forint helyett.
Singlovics Béla, a Postabank vezérigazgatója szerint természetes folyamat tanúi vagyunk. Tájékoztatása szerint a pénzintézetnél is napirenden van a díjstruktúra átalakítása, ám mint mondta, az új díjakat szeretnék a szolgáltatások színvonalát emelő változtatásokhoz kötni.
A kereskedelmi bankok csökkenő kamatmarzs-bevételeiket nyilvánvalóan díj- és jutalékoldalon próbálják bepótolni. A januári jegybanki kamatcsökkentés után lezuhanó betéti kamatokat a pénzintézetek rendre módosították az elmúlt napokban, a mérséklés így kisebb, mint amire az első pánikban számítani lehetett. A piaci helyzet ugyanakkor rákényszeríti a pénzintézeteket a hiteloldali mérséklésekre is, emiatt viszont hamarosan búcsút kell mondaniuk a 12 százalék körüli lakossági marzsszintnek is. Mindez a bankokat a díj- és jutalékszintek átdolgozására késztetheti. A díjváltozásokról tudni kell, hogy azok az esetek döntő többségében az ügyfelek számára nem jelentenek jelentős megterhelést, ám sok kicsi sokra megy alapon gazdagíthatják a pénzintézeteket.
A folyamat az elmúlt év végén gyorsult fel. Az év utolsó hónapjaiban az Erste Bank 180 forintról 199 forintra emelte a folyószámlák havi zárlati díját, míg a K&H-nál 125 forintról 160 forintra nőtt ez az összeg. Változtak az átutalási díjak az Erste mellett az MKB-nál is.
