Mobil

Igazi monstrum a középmezőnyben ez a mobil

Az Umidigi Z1 Pro egy erős középkategóriás telefon, egyedül a fotózásnál bicsaklik meg kissé, de talán 70 ezer forintért ez még megbocsátható.

Az Umidigi Z1 Pro pár különlegességgel kecsegtet minket: nem egészen tucathardvert pakoltak bele, hanem némiképp kitűnik a középkategória túlzsúfolt mezőnyéből.

A gyártó ugyan a flagship, azaz a “zászlóshajó” megnevezést aggatta, de ez senkit ne tévesszen meg. A 6 GB memória valóban a felsőkategóriát célozza, de a processzor már a középkategóriából is csak kevéssé lóg ki felfelé. Persze ettől még nem rossz vétel, mint a Rendelj Kínait tesztjéből kiderül, amit írnak róla, azt majdnem problémamentesen tudja is.

A legszebb mobil, amit eddig a kínaiak letettek az asztalra
Rendkívül olcsó, mégis a Bluboo S1 kinézetét és a specifikációt tekintve felér a csúcsmobilok szintjére.

KICSOMAGOLÁS

A mágnesesen záródó, fiókos-rekeszes dobozban balra található két fakk, az egyik a töltőfejet, a másik az USB-C típusú töltőkábelt rejti – utóbbi egy méter hosszú.

A lapos fiók rejti a készüléket, alatta egy borítékból meglepetésszerűen kihullik egy kijelzővédő üvegfólia, illetve egy hozzá való alkoholos törlőkendő. Apró figyelmesség, de azért megsüvegelendő. Egy puha akril tok is jár a telefonhoz, melynek minősége megkérdőjelezhető, de a semminél sokkal jobb.

Adnak használati utasítást a legfontosabb világnyelveken, és SIM-tű is jár a csomaghoz.Az egész telefon és a kiegészítői erősen hajaznak a Oneplus 5 szettre.

Az előlapon a nagy gyártóknál megszokott trendnek megfelelően viszonylag vékony kávával találkozunk oldalt, de alul és felül még nagy hely van. Alul az ujjlenyomat-olvasó kapott helyet. A hangerőszabályzó és bekapcsoló gombok sajnos egy oldalra, jobbra kerültek. Ez telefonálás közben megnehezíti a hangerő állítását.

Felül hangszóró, visszajelző LED csücsül, a tetején pedig a jack bemenet. Alul lyukacsos a ház, hogy a hang kitörhessen belőle, így egy kvázi rács fogja körbe az USB bemenetet.

Az előlapon az üveg enyhén le van kerekítve a szélein (2.5D üveg), illetve Gorilla Glass 4 technológia védi a karcok ellen. A hátlap fémből készült műanyag csíkokkal.  Bal felül a dualkamera, mellette a 4 tónusú LED vaku foglal helyet.

Igen vékony a mobil (4,95 mm), kellemes fogni, a tömege is pont ideális. Nem csúszik a kézben, de azért annyi súlya van, hogy észrevegyük, nem csak egy játéktelefont tartunk a kezünkben. Az összeszerelése is kifogástalan, igazi minőségi termékkel állunk szemben.

TESZTÜZEM

Talán az egyik legkiemelkedőbb pontja a telefonnak, az a 6 gigabájt RAM. Ez tényleg lenyűgöző: biztosak lehetünk benne, hogy ha ezernyi appot is futtatunk egyszerre, akkor sem fog jajveszékelve akadni a masina.

Minden további nélkül futott egyszerre a böngésző, egy térkép, energiaigényes játékok, és még egyéb kisebb alkalmazások, és mint vártam, nem is okozott nagy fejtörést neki.

Ami néha visszafoghatná a teljesítményt, az a középkategóriásnak mondható Mediatek Helio P20-as processzor, amely ugyan nem kiemelkedő, de a teszt során nem kellett emiatt kompromisszumokat kötni. A grafikus chip egy ARM Mali-T880 MP2, mely a mostani topjátékok futtatásához elég. Egy Real Racing 3-mal és Modern Combat 5-tel volt főleg tesztelve, de vitte az Asphalt 8-at is.

A belső tárhely 64 GB, de tetszőlegesen bővíthető micro SD kártyával, egészen 256 GB-ig. Két SIM kártyát is kezel a telefon, viszont ha bővíteni akarjuk a tárhelyet, akkor le kell mondani erről: vagy két SIM, vagy tárhelybővítés.

Egy 5,5 colos Full HD-s AMOLED kijelzővel szerelték fel a mobilt. Nagyon szép képet ad, automatikus fényerőszabályzásra állítva kissé kaotikusan állítgatja a rendszer a háttérvilágítást, de manuálisan teljesen korrekt. Erős napsütés mellett is láttam a lényeget.

Antutuban alulról 64.000 pontot ér el, ami teljesen megfelelő a középkategóriában. A szokásos T-rex teszten sem hozott mást, mint amit várni lehet tőle. De beszédesebbek a képek, íme:

Pozitívum, hogy a legújabb Android 7.0-ás verzió fut az Umidigi okostelefonján, az alaprendszerhez nem igazán nyúltak hozzá, így nem egy félkész, bugos (hibákkal teli) felületet kell használni.

Külön öröm, hogy támogatja a B20 frekvenciát, így mindenki kénye kedve szerint használhatja vidéken is a 4G hálózatot. Wifiből kezeli a 802.11 a/b/g/n formátumokat, Bluetooth 4.1-val meg tud minden BT-eszközzel kommunikálni. NFC sajnos nem került a készülékbe, de talán ez nem is nagy baj.

Az ujjlenyomat-olvasó nagyon jó helyen van. Személy szerint én jobban kedvelem az előlapi megoldásokat. A bevitt ujjlenyomatokat se perc alatt leolvassa, amikor meg nem, akkor az 95 százalékban feljhasználói hiba. Maga a szenzor egy, az iPhone megoldásához hasonló, virtuális gomb mögött kapott helyet. Ha ráhelyezzük az ujjunkat, akkor visszajelzésképp rezzen egyet.

A sok szenzor is mutatja, hogy ez már nem belépőszint. Talán csak a lépésszámláló érzékelő hiányzik, viszont van giroszkóp, így a virtuális valóság (VR) előtt is szabad az út.

A másik nagy durranás a memória mellett a dual kamera. A két szenzor elvileg jobb képminőséget eredményezne: mégis nagyon körülményes fotózni, a fókuszt nehéz jól beállítani, és sokszor elmosódik a kép. Éjszaka teljesen használhatatlan, közelre meg csak néha tudja behozni a fókuszt.

Van pár mókás alapfunkció, mint például a valós idejű szűrők, de ez kevés az üdvösséghez.

Videót maximum 4K-ban tud rögzíteni, és meglepően jó a minősége, ha figyelembe vesszük a fotók pocsék minőségét. Nem ezzel fogunk filmet forgatni, de egy-egy pillanat levideózására nem kell jobb kamera.

Itt éppen kézből játszottam vele autóskamerázósdit:

Van még egy remek adottsága, ami nem más, mint az üzemidő. Egy 4000 milliamerórás akkumulátor van benne, ami játszva elvisz egy teljes napot. Normál használat mellett – amibe belefér egy kis navigálás, játék, telefonálás, és sok-sok Facebook lapozgatás – elég volt csak este tölteni a készüléket.

A gyártó ígérete szerint a gyorstöltés nulláról teljesen feltölti a mobilt maximum száz perc alatt, ez több mint másfél óra (!!). Volt ebben némi csúsztatás, de 110 perc alatt már valóban összejött a fullra töltés a saját töltőjével.

 

ÖSSZEGZÉS

Szemrevaló telefon az Umidigi Z1 Pro, a használat során általában nem kellett kompromisszumokat kötni. A kamerán kívül minden jó, vagy legalábbis elfogadható. Az akkumulátor és a kijelző kiemelkedően teljesítettek.

Persze ezért már el is kérnek nem kevés pénzt: 70 ezer forintért vehetjük meg, de abban már benne van az EU express szállítás, így nem lesz egyéb plusz költségünk.

Ha érdekelnek a kínai termékek, és első kézből szeretnél értesülni a legújabb terméktesztekről, ajánljuk a RENDELJ KÍNAIT oldalát!

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik