Belföld

Bankárokkal tárgyalt Járai

A piac arra számít, hogy a Monetáris Tanács hétfői ülésén változtat a monetáris politikán, emeli az egynapos betét kamatát, s több pénzt fogad be kéthetes betétbe. A találgatások azt követően kaptak szárnyra, hogy Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke együtt ebédelt a Magyarországon működő legnagyobb kereskedelmi bankok vezetőivel.

Missura Gábor, az MNB szóvivője nem árulta el, hogy a találkozón miről volt szó. A Népszabadság értesülései szerint áttekintették a januári spekulációs roham után kialakult helyzetet, a magyar pénzügyi rendszerbe bekerült mintegy ezermilliárd forintra tehető pluszpénz hatását, amelynek kezelése a kereskedelmi bankok számára mind nehezebb. A többletlikviditás lenyomja a betéti kamatokat is, így a magyar kisbefektetők nem jutnak infláció feletti hozamhoz.

A bankközi devizapiacon az euróval 246,10 és 247,00 forint között kereskedtek csütörtökön. A kereskedők kiemelték, hogy az egyhetes és az egy hónapos lejáraton főleg külföldi befektetők vettek fel pénzt, ami annak a jele, hogy a Monetáris Tanács hétfői ülésén a kéthetes betét 6,5 százalékos kamata körüli plusz-mínusz háromszázalékos kamatfolyosó szűkítésére számítanak. Várakozások szerint az overnight (egynapos) kamat a jelenlegi 3,5 százalékról 4,5 százalékra emelkedik. Emellett azt is valószínűsítik a piacon, hogy az MNB a kétszeresére, 200 milliárd forintra emeli a kéthetes jegybanki betét limitjét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik