A Pest megyében élők 114 ezret kaptak, ami 17 ezres emelkedést jelent – írja a Népszabadság. A budapesti átlagjövedelem az év végén már 43 ezer forinttal haladta meg a megyeit.
Tovább tart az évek óta megfigyelhető tendencia a fővárosi foglalkoztatásban: a keresetek jelentősen emelkednek, miközben a munkavállalók száma kismértékben csökken. Tavaly év végén egy fizikai dolgozó havi bruttó bére már megközelítette a százezer forintot – ez háromezerrel volt több, mint egy negyedévvel korábban –, a szellemi foglalkozásúaké pedig már meghaladta a 200 ezret. A szellemi tevékenységet folytatók bruttó jövedelme három hónap alatt 12 ezer forinttal nőtt, és egyre inkább elszakad a fizikai dolgozók fizetésétől, hiszen már több mint kétszer annyit keresnek, mint a fizikai munkakört betöltők.
A két foglalkozáscsoport között már Pest megyében is kétszeres a fizetéskülönbség. Ott a fizikai dolgozók bére év végén – bár egy év alatt 11 ezer forinttal nőtt – nem érte el a 81 ezer forintot. A szellemi alkalmazottaké 26 ezres emelkedés után viszont már meghaladta a 163 ezret. Pest megyében az alkalmazottak száma is nőtt az elmúlt évben: a fizikai munkakörökben három és fél, a szellemiekben négy és fél ezerrel dolgoztak többen, mint 2001-ben.
Budapesten viszont a fizikai dolgozók száma négy éve nem látott mélységbe, 440 ezerre csökkent (bár a tavalyi viszszaesés csak 0,5 százalékos volt). A szellemi alkalmazottaké mindössze kétszázzal nőtt, ami – tekintve, hogy több mint félmillió emberről van szó – nem jelentett érdemi változást.
