A befektetések visszafogásának főbb okai között a szerzők megemlítik a fizetések gyors emelkedését és a magas járulékos bérköltségeket, továbbá a szakképzett munkaerő hiányát és a túl erős forintot. Ezeket a negatívumokat az országhoz köthető egyéb, kedvező tényezők nem tudják ellensúlyozni – szögezi le a tanulmány. Különösen a szakmai képzést marasztalja el, amely a kamara szakértői szerint nem felel meg a vállalatok igényének, túlzottan előnyben részesíti a felsőfokú képzést. Ezt a problémát a saját dolgozóiknak nyújtott továbbképzési lehetőségekkel a vállalatok nem képesek megoldani.
Rímel a kamarai felmérés megállapításaira az a tegnapi bejelentés, hogy a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium 485 millió forint keretöszszegű pályázatot írt ki a kis- és középvállalkozások számára, alkalmazottaik képzésének támogatására és a versenyképességük javítására. A tendert az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány (OFA) bonyolítja le. Tavaly jelentősen megnőtt a gazdálkodó szervezetek igénye a saját munkavállalók képzésére, a támogatási lehetőséget azonban elsősorban a nagyobb létszámú társaságok tudták igénybe venni. A minisztérium a pályázattal azokat a cégeket szeretné segíteni, amelyek nem tudták kihasználni ezt a lehetőséget – közölte Kiss Péter munkaügyi miniszter. Azok a vállalkozások pályázhatnak a kiegészítő támogatásra, amelyek fizetnek szakképzési hozzájárulást, de ennek összege 2002-ben nem haladta meg a 1,5 millió forintot. Az elnyerhető támogatás felső határa pályázónként 200 ezer forint. A támogatás várhatóan 5-10 ezer munkavállaló képzését teszi lehetővé. A pályázat beadási határideje április 15., a felhívás a minisztérium és az OFA honlapján egyaránt elérhető. Tavaly a képzések ténylegesen elszámolt költsége 3,3 milliárd forint volt, a képzésekben részt vevő munkavállalók száma megközelítette a 60000 főt. A legdinamikusabban a nyelvi képzések óraszáma emelkedett: míg 2000-ben 3817 volt, 2002-ben meghaladta a 25 ezret.
