Tudomány

A Cassini végső búcsút intett a Titánnak, irány a Szaturnusz

Végső búcsút intett a Titánnak a Cassini, majd elindult a Szaturnusz felé. Az űrszonda a héten semmisül meg a gázbolygó atmoszférájában.

A Cassini szeptember 11-én 119 049 kilométerre közelítette meg a Szaturnusz legnagyobb holdját. A manőverrel az űreszköz pályáján módosítottak, hogy a szonda pénteken egészen biztosan elégjen a Szaturnusz vastag légkörében.

A szerkezet 2004. június 30-án érkezett meg a Szaturnuszhoz, azóta több mint 100-szor találkozott a Titánnal.

A Cassini hosszú távú kapcsolatban volt a Titánnal, több mint egy évtizeden át nagyjából minden hónapban újra randevúztak

– mondta Earl Maize, a Cassini projektjének igazgatója és a NASA munkatársa. A szakértő hozzátette, az utolsó találkozás keserédes búcsú, de a hold gravitációja, ahogy a szonda missziója során korábban már többször, úgy most is el fogja juttatni a szerkezetet a Szaturnuszhoz.

A Cassini és a Titán utolsó randevúját az űreszköz mérnökei informálisan „búcsúcsóknak” nevezik.

Az űrszonda 20 évvel ezelőtt indult el, adatgyűjtésével pedig nagyban hozzájárult a Szaturnusz és holdjainak megismerésében. A szerkezet rengeteget segített a kutatóknak, lassan azonban kifogy az üzemanyagból. Mivel a szakértők nem akarják, hogy az űreszköz kontrollálatlanul egy közeli égitestbe csapódjon, inkább megsemmisítik a Szaturnusz légkörében.

A Cassini kiderítette: lakható lehet a Szaturnusz két holdja
Az űrszonda kalandjai pénteken érnek véget, ezért mindenképp érdemes beszélni az eredményeiről.

A héten részletesebben is beszámolunk a szonda eredményeiről és a Nagy Fináléról. A Cassinivel kapcsolatos cikkeket erre a linkre kattintva olvashatja.

(Space.com)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik