Bár az Egyesült Királyság és Írország attól tart, hogy a norvég tilalom feloldása csődbe juttatja kisebb, független lazacfarmjai nagy részét, az EU nem tágít: feloldja a Norvégiával szembeni, dömpingvádon alapuló tilalmat. A skót ipar becslése szerint a protekcionista tilalom feloldása körülbelül hatezer állás megszűnését okozhatja.
Felelőtlenség?
Az ír lazactenyészeti ipar egyik szóvivője felelőtlenséggel vádolja a Bizottságot, amiért úgy értékeli, hogy tilalomfeloldó rendelkezése nem okoz gondot, pedig az iparág éppen hogy kilábalt a legnagyobb válsághelyzetből, amellyel valaha is szembesült.
Az EU dömpingellenes bizottságának múlt heti ülését követően az Európai Bizottság illetékese úgy nyilatkozott, hogy a következő hetekben újra megfontolják az EU tagországai által kifejtett álláspontot. Egy szóvivő szerint mindazonáltal igen csekély a valószínűsége annak, hogy a döntéshozók meggondolják magukat, és megmásítják elhatározásukat.
A dömpingtilalom feloldását elrendelő döntést a Bizottságnak és a miniszterek tanácsának március végéig, április elejéig véglegesítenie kell. A bizottság minden jel szerint úgy ítéli meg, hogy egyetlen ok sincs a norvégok ellen irányuló tilalom további fenntartására.
Hatásfigyelő mechanizmus a lazacok ügyében
A brit kormány keményen ellenezte a tilalom feloldását célzó bizottsági ajánlást, valamint azt a döntést, hogy nem vezetnek be tilalmat a Feröer-szigetekkel és Chilével szemben.
– Határozottan érveltünk annak igazolásáért, hogy a lazacpiac várható stabilitásáról készült bizottsági elemzés téves, s a következő hónapokban emiatt is indokolt a dömpingellenes intézkedések további érvényesítése – nyilatkozta egy minisztériumi szóvivő.
Az Egyesült Királyság és Írország egy hatásfigyelő mechanizmus kialakítását kérte Brüsszeltől, s azt, hogy a jövőben tegye lehetővé minden, dömpinggel kapcsolatos panasz gyors és hatékony kivizsgálását.
Ian Hudghton skót parlamenti képviselő mélységesen csalódottan nyilatkozott amiatt, hogy a skót ipar által előterjesztett, szerinte szilárd alapokon álló javaslat nem nyert támogatást.
A svédek örülnek: dől a hal
Az Egyesült Királyság kereskedelmi minisztériuma nyilvánosságra hozta, hogy Írország volt az egyetlen, amely támogatta a brit álláspontot. Kormányzati források szerint a hatalmas halfeldolgozó ágazattal rendelkező skandináv országok üdvözölték az olcsó halimport kilátásait.
[euro.hu]
