A politikai pártok egyszerűen képtelenk Csehországban megállapodni arról, hogy ki legyen Václav Havel utódja. A popzenészek mostani összefogása a tarthatatlan helyzetre szeretné ráébreszteni a cseh politikai elitet – a Die Presse osztrák napilap szerint.
A „Karel Gott – Elnök” elnevezésű kezdeményezést Ales Brichta énekes hívta életre. Brichta hangsúlyozza ugyan, hogy „komoly dologról van szó”, ugyanakkor hozzátette: valójában azért nem szeretnék Gottot az államelnöki székben látni. Csak az immár másodszor is eredménytelen hivatalos választási procedúra lehetetlenségeire szeretnék felhívni a figyelmet.
Brichta szerint ha harmadszor is eredménytelen lesz a parlamenti szavazás, akkor a törvények szerint közvetlen választásokat kell kiírni az államelnöki poszt betöltésére. Ebben az esetben pedig „bármi megtörténhet”. „Volt már egy drámaírónk elnök, miért ne lehetne egy popzenész államfő?” – tette fel a kérdést Brichta.
