Foci

José Mourinho elköltött 150 millió fontot, de nem elégedett

A válogatott-szünetben sem tétlen portugál menedzser a The Timesnak adott interjút. José Mourinho elmondta, csak egyetlen dolog hiányzik ahhoz, hogy csapata, a Manchester United újra a Premier League legesélyesebbje legyen:

még egy átigazolási időszak.

Ez azért is lehet érdekes, mert Mourinho közel 150 millió fontot költhetett a 2017-es nyáron, és noha a bajnokság első három meccsét simán nyerték, és vezetik 10-0-ás gólkülönbséggel a tabellát, úgy tűnik, még maradtak betemetetlen lukak a keretben. Elmondta, augusztus 31. előtt szeretett volna még egy nagyobb igazolást (pl. Gareth Bale-t), de nem sikerült pontot tenni az üzlet végére.

Nem leszek addig elégedett, amíg jövő nyáron meg nem érkeznek a kiszemeltek. Azt mondtam amikor idejöttem, hogy három átigazolási időszakra van szükségem ahhoz, hogy a Manchester Unitedet visszaröpítsük a Premier League és az európai foci trónjára. Azt hiszem még szükségünk van erre a harmadik ablakra, ahhoz hogy elérjük a célunkat, de nem fogom kivárni, már most is azon vagyunk, hogy mi legyünk a legjobbak

– mondta Mourinho. Szerinte a csapat vezetése jelesre vizsgázott Romelu Lukaku (75 millió font) és Nemanja Matic (40 millió font) megszerzésével.

Az, hogy időben léptünk körülbelül 75 millió fontot jelentett nekünk a Lukaku-transzfer során. A Neymar-ügy teljesen felborította a piacot. Tudtuk, hogy valami történni fog a nyáron, valaki bankot fog robbantani. Megtörtént. Szerintem augusztus 31-én Lukaku 150 millió fontba, Matic 60-70 millióba került volna

– így a kétszeres Bajnok Ligája-győztes José Mourinho.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik