Közélet

Több mint 18 milliárd forintért építtet 107 lőteret a kormány

Megjelent a lőtérfejlesztési program indításáról szóló kormányhatározat. A Honvédelmi Sportközpontok fejlesztésével összefüggő program első két üteme több mint száz lőtér kialakításáról szól.

A Magyar Közlöny keddi számában megjelent határozat szerint

az első ütemben 40 lőtér beruházására az idei és jövő évi költségvetésben több mint 17 milliárd forintot fordítanak. 

A második ütemben 67 lőtér kiviteli tervének előkészítésére szintén a 2017-es és 2018-as költségvetésben 1,2 milliárd forintos forrást biztosítanak.

Az Orbán Viktor miniszterelnök által jegyzett határozat szerint a tervezett lőterek fejlesztését állami tulajdonú ingatlanokon kell megvalósítani. Ennek érdekében Simicskó István honvédelmi miniszter feladata, hogy megvizsgálja a lehetséges fejlesztési helyszíneket, majd tárgyalásokat kezdeményezzen és együttműködési megállapodásokat kössön az érintett helyi önkormányzatokkal.

A kormány döntése értelmében a beruházások építtetője a Nemzeti Sportközpontok, munkáját szakmai tanácsadóként a Honvédelmi Sportszövetség segíti – derül ki a határozatból.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik