Belföld

Városliget Zrt.: Van azbeszt a Pecsánál, de nem a veszélyes fajta

A Városligetben a Petőfi Csarnok bontási területén talált kötött formájú azbesztcement közvetlenül nem jelent veszélyt az egészségre. Ezt a tényt ugyanaz az akkreditált laboratórium erősítette meg, amely a médiában hivatkozott bevizsgálást is elvégezte – közölte pénteken a Városliget Zrt.

A közleményben kifejtik, hogy az azbesztnek két fajtája van, az egyik az egészségre közvetlenül nem káros azbesztcement, amelynek az azbeszttartalma 10-15 százalék. Jelenleg is nagy előfordulással megtalálható a víz- és szennyvízvezetékekben, tetőfedő palaként, illetve vakolatba keverve. A Petőfi Csarnok bontási területén talált azbesztcement azonos azzal, amely Budapest vízvezetékhálózatának mintegy 40 százalékban is megtalálható.

Ez az azbeszt nem azonos a másik fajtával, amelyet elsősorban szigeteléshez használtak és amelynek a szabadon hagyott szálaiból könnyen leválnak olyan a levegőben lebegő finom szemcsék, amelyek tartósan belélegezve súlyos megbetegedést, azbesztiozist és tüdőrákot okoznak.

A Városliget Zrt. hangsúlyozza, hogy a Petőfi Csarnok felépítményének bontási munkálatai során feltárt, azbeszt tartalmú építőanyagokat 2017. év elején szakszerűen, biztonságosan, a jogszabályoknak megfelelően szállították el hivatásos azbesztmentesítők. A Petőfi Csarnok területen még nem fejeződtek be a bontási munkálatok. Az a tény, hogy az épület egykor látható része eltűnt, nem jelenti a bontási folyamat végét, hiszen számos feladatot kell ezt követően még elvégezni – a közművek eltávolításától a talajrekultivációig -, hogy a bontást lezártnak lehessen nyilvánítani. A közlemény szerint ezért van elkerítve jelenleg is a munkaterület, és a Városliget Zrt. álláspontja szerint ezért balesetveszélyes a helyszínen tartózkodni mindaddig, amíg valamennyi munkafolyamat le nem zárult. A tiltakozók – élve gyülekezési jogukkal – állandó jelleggel demonstrációt tartanak az elzárt bontási területen, ezzel akadályozva a munkálatok szakszerű befejezését.

A Városliget Zrt. megteszi a szükséges jogi lépéseket azon személyekkel szemben, akik a Városliget megújítása kapcsán – önös érdekből – félelemkeltésre alkalmas, valótlan információkat terjesztenek.

(Kép: MTI/Mohai Balázs)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik