Belföld

Kiszáll az ügyből a Dózsa György úti gázoló ügyvédje

Nem védi tovább Novák Péter a Dózsa György úti, két halálos áldozattal végződött baleset okozásával gyanúsított M. Richárdot. Az ügyvéd a pestisrácok.hu-nak azt mondta, az ügy kezdete óta nem ő a vezető védő, de mivel kollégája külföldön tartózkodott, ezért vállalta el a védői szerepet.

A megbízatása is erre az időszakra vonatkozott, a továbbiakban viszont a lap szerint Noll Bálint látja el M. Richárd védelmét.

Mint ismert, a tragikus baleset május 15-én délután történt. A körülményekről a rendőrség akkor annyit közölt, hogy két autó karambolozott a Kassák Lajos és a Dózsa György út találkozásánál, és az egyik jármű az ütközés erejétől belerohant a buszmegállóba.  A szemtanúk arról számoltak be, hogy a fehér kabrió nagy sebességgel rohant bele  a másik, éppen kanyarodó Citroën oldalába, amely így a várakozók közé csapódott. A balesetben a Vízművek két munkatársa vesztette életét.

A kabrió sofőrje – aki a kecskeméti maffiaper egyik elítéltje –  a történtek után több lapnak is nyilatkozott és azt mondta, mérhetetlenül sajnálja, de vétlennek érzi magát, a balesetben nem ő hibázott, a másik kocsinak kellett volna megadnia az elsőbbséget. Boszorkányüldözésről” beszélt.

A rendőrök másfél hete vették őrizetbe, miután a beszerzett bizonyítékok, szakértői vélemények alapján  megalapozottá vált a gyanú.  Ezt akkor ugyan nem közölték, de mint kiderült, a sofőr lényegesen gyorsabban hajtott a szakértők szerint a megengedettnél.

Az ügyészség előzetes letartóztatásba küldte volna M. Richárdot, a bíróság úgy döntött, házi őrizetbe helyezi. A bíróság erről szóló tájékoztatásából derült ki, hogy a férfi a gyanú szerint a baleset előtt kokaint fogyasztott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik