Közélet

Észak-Korea több rakétát is kilőtt szombaton

Észak-Korea szombaton kora reggel több rakétát is felbocsájtott, amelyek azután partjaitól keletre a tengerbe csapódtak – adta hírül a dél-koreai hadsereg.

A rakéták típusa egyelőre nem ismert, a dél-koreai parancsnokság vizsgálja a rendelkezésére álló adatokat, hogy kiderítse jellemzőiket, de úgy tűnik, rövid hatótávolságúakról van szó, nem pedig ballisztikus, vagy interballisztikus rakétákról. A rakéták bő 250 kilométert repültek.

Az amerikai szakértők kudarcként értékelték a kilövéseket. Az előzetes adatok és számítások alapján két rakéta röppályájának teljesítése előtt robbant fel, egy pedig már az indításakor. A dél-koreai hadsereg főparancsnokságának közlése szerint ugyanakkor a három rakéta közül akadt, amelyik 250 kilométert repült és a tengerbe csapódott Észak-Korea partjaitól keletre.

A rakéták típusa egyelőre nem ismert, a dél-koreai parancsnokság és az Egyesült Államok hadseregének szakemberi egyaránt vizsgálják a rendelkezésére álló adatokat, hogy kiderítsék a rakéták jellemzőit. Dél-Korea először úgy ítélte meg, hogy rövid hatótávolságúakról van szó, pár órával később ballisztikus rakétákat említett hírügynöksége, a Yonhap.

Észak-Korea július vége óta – a külföld tudomása szerint – most először bocsájtott fel rakétát. Akkor két interkontinentális ballisztikus rakétát tesztelt, amelyek indítási helyüktől számítva elméletileg 10 ezer 400 kilométerre lévő célpontra is lecsaphatnak, hatótávolságukba így beleférhet a kommunista diktatúra által legfőbb ellenségeként emlegetett Egyesült Államok jókora területe is – Los Angeles, Denver vagy Chicago egyaránt.

(MTI, kép: MTI/EPA/KCNA)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik