Sport

Sleisz Gabriellának nem nyújtott vigaszt a vigaszág

Jól kezdett, de végül 6-1-re kikapott a nők 60 kilogrammos kategóriájában a párizsi vébén. A férfi szabadfogásúak javíthatnak a magyar szereplésen pénteken.

Sleisz Gabriella a vigaszágra került a nők 60 kilogrammos kategóriájában, ám ott is kikapott, így véget ért számára a párizsi birkózó-világbajnokság.

Az ESMTK versenyzőjét a nyolcaddöntőben az amerikai Allyson Mackenzie Ragan győzte le, aki az azt követő két meccsén is győzött és fináléba jutott, amivel a magyart vigaszágra vitte.

Sleisz a német Luisa Helga Niemesch elleni mérkőzésre azzal a tudattal vonult ki, hogy győzelme esetén a bronzéremért küzdhet majd az esti programban.

Az összecsapás jól kezdődött magyar szempontból, ugyanis Niemesch hiába terelte a szőnyeg széléhez ellenfelét, Sleisz szépen ellépett a veszélyzónából, és kihúzta a küzdőtérről riválisát. Ezzel 1-0-s előnybe került, de a menet derekán egy hasonló szituációban nem forgott el a zónából, így Niemesch (1-1) került előnyösebb helyzetbe.

Úgy tűnt, a szünetig nem változik már az állás, ám a német sportoló néhány másodperccel a vége előtt energikus lábra támadással levitte a magyar birkózót (1-3).

A félperces pihenőt követően Sleisznek kellett volna akciót csinálnia, de az összekapaszkodásokból nem talált igazi fogást ellenfelén. Ráadásul a hajrában ismét mögé tudott kerülni a német, aki így – mivel a menet közepén a 27 éves magyart megintették – 6-1-re győzött.

A nők versenyében szerdán Németh Zsanett (75 kg) és Galambos Ramóna (55 kg) az első meccse után egyformán kiesett.

Péntektől a szabadfogású férfiak szerepelnek a világbajnokságon. A fogásnem első napján magyar részről Molnár József (61 kg), Veréb István (86 kg) és Ligeti Dániel (125 kg) birkózik majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik