Foci

A magyar válogatott labdarúgó nem csak klubot, országot is válthat

A csakfoci.hu és az NSO is azt írja saját értesüléseire hivatkozva, hogy Lang Ádám napokon belül eligazolhat a francia élvonalban szereplő Dijon labdarúgócsapatától. A nemzetközi átigazolási piac augusztus 31-én zárul.

Az izraeli Beiter Jeruzsálem mellett angol és orosz klub is érdeklődik a hírek szerint.

A 24 éves Lang Ádám tavaly nyáron szerződött a Dijonhoz, összesen 20 mérkőzésen lépett pályára, többnyire kezdőként. Ebben a szezonban is kezdett az első bajnokin, de lecserélték a Monaco elleni vereség alkalmával, a következő két összecsapáson viszont csak padozott, 54 percet játszott eddig a francia bajnokságban.

Idő közben kikerült a válogatott keretéből is, Bernd Storck szövetségi kapitány erről azt mondta, hiba lenne bűnbaknak kikiáltani őt és Gyurcsó Ádámot az andorrai vereségért, de az tény, hogy erélyesen elmondta kettejüknek, mik nem tetszettek neki. Akkor mindkettejüket lecserélte a német edző és most nem is küldött nekik meghívót.

A Langot képviselő ügynöksége az NSO-nak azzal érvelt, szeretne állandóan játszani a védő és a válogatottba is vissza szeretné verekedni magát. Mivel a francia klub nem szeretné feltétlen elengedni, elképzelhető, hogy kölcsönadják.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik