Nagyvilág

30 év után árulta el egy apuka a lányának, hogy ő ölte meg az anyját

Egészen mostanáig öngyilkosságként kezelték az amerikai nő halálát.

Emberölés vádjával indítottak eljárást egy 87 éves amerikai férfi ellen, aki 30 év után vallotta be, hogy felesége nem öngyilkosságot követett el, hanem ő ölte meg – közölte az AP amerikai hírügynökség. A floridai férfit a lánya jelentette fel a rendőrségen, miután apja beismerte neki, hogy mit tett.

James O’Neil a felesége pisztolylövéstől halt meg, 1987 júliusában. A férfi akkor azt vallotta a rendőrségnek, hogy nejével veszekedtek, amikor a nő a kanapé párnái alól előhúzott egy .357-es Magnumot. Neil ekkor vallomása szerint megpróbálta elvenni a pisztolyt a feleségétől, de a fegyver a dulakodás közben elsült, megölve a nejét.

A férfi lánya, aki 28 éves volt az eset idején, most elmondta: soha nem hitte el apja történetét, és tavaly októberben rákérdezett. A férfi akkor már másként adta elő, hogy mi történt. O’Neil elmondta: neje azzal fenyegetőzött, hogy öngyilkos lesz, és elővette a fegyvert, amit ő elvett tőle.

Majd megkérdezte feleségét, hogy mi akart csinálni, amire a nő közölte, hogy meg akart halni. Erre ő közölte vele, hogy „hagy mutassam meg, hogyan kell”, és meghúzta a ravaszt, megölve a nőt.

Sharon McGee négy hónapon át titokban tartotta apja vallomását, majd végül értesítette a rendőrséget. Az üggyel foglalkozó nyomozónak a férfi azt állította, neje önként adta oda neki a pisztolyt, és az véletlenül sült el, amikor kézbe vette. O’Neil a túlságosan érzékeny ravasszal magyarázta az esetet, de a hatóságok ezt nem fogadták el, mivel a fegyveren végzett vizsgálatok kimutatták, hogy az elsütő billentyű megfelelően működött.

A férfi az 50 ezer dolláros óvadék kifizetése után szabadlábon védekezhet az ellene felhozott emberölési vád ellen.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó:Thinkstock)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik