Élet-Stílus

Ezért óriási ostobaság a műszerfalra rakott lábbal utazni

Lehet, hogy kényelmes, de félelmetes sérüléseket kockáztat vele mindenki.

Hiába figyelmeztette ezerszer férje, az amerikai Audra Tatum minden egyes alkalommal, amikor autóba ültek, lábát a műszerfalra rakva helyezte magát kényelembe az anyósülésen. „Egész életemben így utaztam” – mondta el a Georgia államban élő nő a CBS Newsnak. Két évvel ezelőtt ez örökre megváltozott.

A házaspár a gyerekeikért tartott a nő szüleihez, amikor egy autó nem adta meg nekik az elsőbbséget, és nekicsapódtak. Az ütközés után mindenki a saját lábán távozott. Kivéve Tatumot. A nő műszerfalon pihentetett lábát ugyanis a légzsák óriási erővel csapta bele az arcába.

Tatum elmondta: ha nem lett volna a lába a műszerfalon, csak könnyebb, kórházi ellátást sem igénylő sérüléseket szenvedett volna. Így azonban súlyos sérüléseket szenvedett, amikből két évvel később sem sikerült teljesen felgyógyulnia.

Audra Tatum, a baleset után. Fotó:Audra Tatum

Eltört a bokája, a lába, a válla, az orra és négy helyen a medencecsontja is, és több műtétet és fizikoterápiát követően is több mint egy hónap volt, mire újra lábra tudott állni. Most, két évvel a baleset után is küzd a sérülésekkel: négy óránál többet képtelen állni, és mentős hivatását is kénytelen volt feladni a baleset miatt.

A nő most igyekszik mindenkit lebeszélni arról, hogy lábát a műszerfalra helyezve utazzon, saját esetét hozva fel elrettentésként. „Folyamatosan mondom mindenkinek, hogy nem akarhatja ezt az életet. Nem akarhatod a folyamatos fájdalmat és szenvedést.”

(A kiemelt kép illusztráció. Fotó:Thinkstock)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik