Sport

Bulis edzésekkel készül komoly célra a Millenniumi válogatott

szécsi zoltán (Array)
szécsi zoltán (Array)

Szécsi Zoltán a magyar vízilabda-válogatottal háromszor nyert olimpiát, Barcelonában 2003-ban pedig világbajnok lett – a masters vizes világbajnokságon pedig ismét vb-győztessé válna.

Az InfoRádiónak adott interjúban elmesélte, hogy kicsit buli hangulat uralkodik az edzéseken, de az a 10-15 közösen eltöltött év sokat számít a Milleniumi csapat esetében, ráadásul mindenki nagyon jó formában van elmondása szerint.

Az amatőrökhöz képest mi is rengeteget edzettünk, bízom benne, hogy a régi csillogásból valamit tudunk mutatni. Nyilván a Kása is nyafog két kapufás pipa között, hogy így fáj meg úgy fáj, de az a két dobás viszont gyönyörű. Nem aggódom miattuk

– mondta a 39 éves kapus.

A csapatot Kemény Dénes, aki szövetségi kapitányként irányította ezt a csapatot, ismét a csapat kispadán ül majd és segítője, Kósz Zoltán is vele lesz, csak úgy, mint a 2000-es években. Kemény egyébként elmondta, hogy a régi figurákból nem felejtett a csapat, ezt Szécsi is csak megerősítette

Ez abszolút így van. Azon gondolkodtam, hogy videózni kellene az edzéseinket és a kétkapukat, és mutogatni a mai csapatainknak: “igen, gyerekek, ennek valahogy így kellene működnie”

A Kemény-csapat először augusztus 7-én hétfőn ugrik medencébe a török Galatasaray ellen este hét órakor, majd másnap az olasz Pallanuoto Milano lesz az ellenfél.

A Milleniumi válogatott tagjai

Benedek Tibor, Biros Péter, Fodor Rajmund, Gergely István, Kásás Tamás, Kiss Gergely, Märcz Tamás, Molnár Tamás, Steinmetz Barnabás, Szécsi Zoltán, Székely Bulcsú, Varga Tamás, Varga Zsolt, Vári Attila

Ajánlott videó

Olvasói sztorik