Tudomány

Ötezer méter alatt a kínai merülőkabin

Ötezer méter alá merült háromfős legénységével kedden a kínai Csiaolong szonda.

A csúcskísérlet helyi idő szerint reggel nem sokkal fél négy után kezdődött a Csendes-óceán nemzetközi vizein, s a Csiaolong 6 óra 12 perckor érte le az 5057 métert a tenger alatt. A hírt immár hivatalosan is bejelentette az állami óceánügyi hivatal.

A szakemberek szerint ez azt jelenti, hogy a világon a tengerek fenekének 70 százalékára képesek leereszkedni. A 7000 méterre hitelesített eszközzel 2012-ben próbálják meg a maximális teljesítményt elérni.

A tengeri sárkányról elnevezett szerkezettel július 21-én 4027 méterre jutottak, s később közölték, hogy a rossz időjárási viszonyok miatt elhalasztották az eredetileg öt kilométeresre tervezett tesztet.

A Csiaolong tervezője, Hszü Csin-an korszerűnek nevezte a saját fejlesztésű merülőkabint, amely – szintén állítása szerint – azzal, hogy 7000 méteres mélységig képes merülni, egyedülálló a világon.

Hszü azt is elmondta, hogy a szerkezet digitális víz alatti kommunikációs rendszere és mobilitást biztosító rendszere révén könnyen képes a tenger mélyén mozogni. A merülő kapszulák jellegzetessége, hogy működésükhöz szükség van egy másik támogató vízi járműre is.

A Csiaolong 2010 nyarán a Dél-kínai-tengeren 17 alkalommal merült, s akkor a legmélyebb szintje 3759 méteren volt.

A tavalyi híradások arról is beszámoltak, hogy a szerkezet fénykép- és videofelvételeket is küldött a bázisra, továbbá hogy egy meg nem nevezett helyen robotkar segítségével kitűzték a kínai nemzeti zászlót és a legendás sárkánypalota jelét a tengerfenéken.

Kína 2002-ben kezdte megépíteni a kapszulát és annak anyahajóját, majd hat évvel később készült el vele. A kutatásban és a kivitelezésben országszerte mintegy száz intézet és vállalat vett részt.

A merülőkapszula a természeti erőforrások békés, tudományos kutatását és hasznosítását szolgálja más fizikai, kémiai és biológiai kutatások mellett – hangoztatják a kínai szakemberek.

Kína az Egyesült Államok, Franciaország, Oroszország és Japán után az ötödik ország, amely a tengerszint alatt 3500 méternél mélyebbre küldött embert.

A mélységi merülési rekordot jelenleg a sztratoszféra meghódítójának, Auguste Piccard svájci-belga fizikusprofesszornak a fia, Jacques Piccard tartja. Az ifjabb Piccard 1960. január 23-án a Trieste mélytengeri tengeralattjáróval 10 916 méteres mélységbe merült.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik