Tudomány

Mégsem merült olyan mélyre a kínai kabin

A korábbi hírekkel ellentétben a kínai Csiaolong nevű merülőkabin megdöntötte ugyan előző rekordját, de nem merült 5000 méterre, mindössze 4027-et teljesített.

A Hszinhua hírügynökség pénteki jelentése szerint a fél kilométeres csúcskísérletet az erős szél, illetve a magas hullámok miatt elhalasztották, az állami óceánügyi hivatal (SOA) nem engedélyezte a merülést.

Mivel a közlés szerint az időjárási körülményekben egyelőre nem várható változás, a Csiaolong és legénysége várni kényszerül.

Liu Feng az akcióért felelős főparancsnok megerősítette, hogy a 7000 méterre hitelesített búvárjármű, amely tavaly nyáron 3759 méteres mélységben járt, csütörtökön három emberrel a fedélzetén 4027 méterre jutott a Csendes-óceán nemzetközi vizein.

A China News Service (CNS), Kína második legnagyobb állami hírügynöksége, amely kizárólag kínai nyelven ad ki híreket, tévesen azt közölte, hogy a Csiaolong sikeresen teljesítette az ötezer métert. A kínai online média és a nemzetközi sajtó ennek alapján közvetítette a hírt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik