Gazdaság

Idén is várja az önkénteseket a Sziget

A Szigeten idén is várják azon önkéntesek jelentkezését, akik szeretnék megismerni kicsit jobban és belülről a rendezvényeket, az ott folyó munkát és cserébe azért, hogy tapasztalatot szereznek és tanulnak néhány dolgot, szívesen ajánlják fel segítségüket.

A jubileumi, 25. Sziget változatos részleteit, felépülésének és működésének “kulisszatitkait” ismerheti meg, aki önkéntesként még időben jelentkezik a fesztiválra. Az önkéntes munka különböző területeken kínál tapasztalatszerzést, legyen az a beengedésnél a gördülékeny haladás biztosítása, a kempingek vendégeinek segítése, tájékoztatása vagy a fesztivál környezetvédelmi feladatainak ellátása. A jelentkezőket a fesztivalonkentes.hu címen várják.

Az itt található tájékoztatásból többek között megtudhatjuk, hogy fizetség nem jár a munkáért, de juttatások vannak (ez rendezvényenként változó), és igyekeznek úgy szervezni a tevékenységet, hogy mellette legyen idő 1-1 koncertre is. Azonban nem ez az elsődleges szempont. Kilencféle tevékenység ellátására várják a jelentkezőket. Az önkéntességhez regisztrálni kell, és meghallgatás is van, valamint orvosi vizsgálaton kell részt venni, illetve kauciót kell fizetni (ez egyenlő a napi jegy értékével, de visszafizetik a kicsekkolásnál). Bővebb infó itt!

A Sziget jövő szerdán (augusztus 9-én kezdődik). Az önkéntesek úgy számítsanak, hogy kb. 2-3 nappal a hivatalos kezdés előtt kell érkezniük, és 1-2 nappal a fesztivál vége után tudnak hazamenni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik