Belföld

Lúgos orvos: még mindig nem nyomoznak a kamulevél miatt

Nem oldódott meg a nézeteltérés a Kúria és az ügyészség között, így továbbra sem folyik nyomozás a lúgos orvosként ismert férfi ügyében a védelem által becsatolt, súlyos hazugságokat tartalmazó levél miatt, tudta meg a Magyar Nemzet a sértettől, Renner Erikától, aki az ezzel kapcsolatos iratokat is megmutatta a lapnak.

Renner Erika: Egyelőre a sokk hatása alatt vagyok
A nő arra számított, hogy most végre jogerős ítélet születik.

Az ismeretlen személy által írt levél arról szól, hogy Renner jelenlegi párja a levélírót már jóval a lúgos támadás előtt megpróbálta felbérelni a bestiális bűncselekmény elkövetésére. Ami már csak azért is lehetetlen, mert Renner és a férfi csak a bűncselekmény után ismerték meg egymás, méghozzá úgy, hogy a nő vette fel a kapcsolatot a férfival.

Hogy a levél valótlanságokat közöl, azt az ügyészség is megállapította. De ennek ellenére sem nyomoznak, mert meglátásuk szerint a levél hamis tanúzás bűntettének gyanúját veti fel, márpedig ezen bűncselekmény kapcsán a törvény szerint kizárólag a bíróság tehet feljelentést, mindaddig, amíg az alapügy – a lúgos támadásos per – le nem zárul.

Renner ügyvédje, Gál András a Nemzetnek azt mondta, azért kellene végigvinni a nyomozást, hogy kiderüljön, pontosan milyen bűncselekmény valósult meg.

(MNO)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik