Nagyvilág

Ferenc pápa: Isten nem varázsló

Vajon mit fog ehhez szólni Bayer Zsolt? A pápa vasárnapi szónoklatában hitet tett az evolúció és az ősrobbanás mellett is.

Amikor a teremtésről olvasunk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy Isten varázslóként alkotott meg mindet, csak úgy. De ez nincs így. Az Úr megteremtette az embert és megengedte neki, hogy saját belső törvényeket dolgozzon ki, amiknek a betartását is rájuk bízta.

Bayer lemarházta Ferenc pápát, a magyar katolikus egyház hallgat
Semmi reakció arra, hogy Bayer Zsolt a héten súlyos minősítésekkel gyalogolt bele a katolikus egyház vezetőjébe.

Vasárnapi prédikációjában a pápa párbeszédet és és önmérsékletet szorgalmazott a jeruzsálemi összecsapások után és aggodalmát fejezte ki a legutóbbi jeruzsálemi erőszakos cselekmények miatt.

Felindultan követem az elmúlt napokban Jeruzsálemben kialakult súlyos feszültséget és erőszakot, mondta a Szent Péter téren összegyűlt zarándokok előtt a katolikus egyházfő.

A pápa abban a reményben szólt az imádkozókhoz, hogy valamennyi fél a megbékélést és a békét elősegítő javaslatokkal áll elő. Három izraelit halálra késeltek pénteken az Izrael által megszállva tartott Ciszjordániában, néhány órával azután, hogy három palesztin halt meg az Izrael által a jeruzsálemi óvárosban a Mecsetek terén felállított biztonsági kapuk és térfigyelő kamerák miatti tiltakozás kiváltotta erőszakban.

Kiemelt kép: Andreas Solaro / AFP / Getty Images Hungary

(La Vanguardia)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik