Gazdaság

Titokban tartja az Emmi, hova folyt a sporttámogatás

Egy szocialista megtudta volna, mire mentek el decemberben eldöntött milliárdok, mindhiába. Pedig még az elbukott olimpiához kapcsolódó költések is voltak.

2016 decemberében a sportszövetségek és egyesületek 21 milliárd forintot kaptak az államtól, és Tóth Bertalan MSZP-s képviselő közérdekűadat-igényléssel fordult emiatt az Emberi Erőforrások Minisztériumához (Emmi) – írja a 444. A lap cikkében annak próbált utánajárni, mi lett ennek az eredménye, illetve az elbukott budapesti olimpiai pályázatra szánt pénzek hova kerültek.

Voltak rendben léőv kiadások, mint pl. a Debreceni Egyetemnek juttatott 2,4 milliárd forint sportcélú fejlesztésekre, de az olimpiai pályázattal kapcsolatos fejlesztések 4,2 milliárdja már nehezen érthető. A 24 darab kifizetésből részesültek a rögbisek, a golfozók, a lovasok és a kerékpárosok is százmilliókkal.

Érdekesség még, hogy a Fradi is kapott 700 milliót, de részletes indoklás nélkül. Ezt még decemberben elutalták a futballklubnak, év végéig kell elszámolniuk vele. Diósgyőr atlétikai szakosztálya eszközökre és autókra kapott 33 milliót.

A támogatási szerződéseket nem adta ki az Emmi, nem tudni, részletesen mire mennyi ment el.

Az indok lényege, hogy lehetnek a támogatottaknak védett adataik a költések terén, majd a 2018-19-es elszámolási határidők után minden kiderül. Így azt sem tudjuk meg, miért kapott szezon közben támogatást a Ferencváros, mikor a többi klub nem.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik