Belföld

Orbánék nem a Tesco szellemében írnák át a választási szabályokat

voksolás (szavazás, )
voksolás (szavazás, )
Egy kiszivárgott tervezet alapján beszélt Mánfa polgármestere arról, hogy a legkisebbek nem számítanának.

A gödöllői polgármester által alapított, Új Kezdet nevű párt egyik alelnöke, Hohn Krisztina a Magyar Nemzetnek azt mondja,

létezik egy kiszivárgott tervezet, amely szerint “akár már 2019-ben sem lenne választás” a kétezer fő alatti településeken.

A 850 fős baranyai település, Mánfa vezetője azt mondja, őt nem azért választották meg, hogy szó nélkül hagyja, ahogy tönkreteszik a kistelepüléseket, amelyeknek a függetlenség, az önállóság életbevágó. Szerinte a kistelepülési rendszer átalakítása a Fidesznek azért lenne fontos, mert a mintegy 3200 településből nagyjából kétezer kistelepülés, ahol a polgármesterek zöme független.

Nehezebben irányítható 3200, nagyrészt független ember, mint ezer, jórészt függő fideszes polgármester. A takarékosságra talán hivatkoznak majd, ha tényleg végigviszik ezt az elképzelést, de valójában ettől olcsóbb nem lesz az önkormányzatiság, cserébe viszont kevésbé lesz hatékony. Ahogy abban is biztos vagyok, hogy a járási működtetése sem olcsóbb.

Mánfa polgármestere azért vállalta a pártpolitikát, mert elege lett.

A szegénységből. Abból, hogy az önkormányzati rendszer kiüresedik. Hogy a kistelepüléseken élőkkel láthatóan már alig törődnek. Beszűkültek a pályázati és egyéb lehetőségeink is, egyre jobban el vagyunk felejtve. Egy kistelepülésen is jogunkban áll élni, ott is szükség van a fejlődésre. Elegem van abból, hogy minden afelé mutat: az önkormányzatiságot csorbítanák, akár el is törölnék az ilyen kistelepüléseken.

 

Mánfán néhányan aggódtak, de többen biztatták, amikor csatlakozott az Új Kezdethez, feladva függetlenségét. Korábban a többi polgármesterhez hasonlóan ő is féltette a faluját, de most úgy látja, rosszabb már nem lehet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik