Belföld
Budapest, 2017. március 18.
Gémesi György, az Új Kezdet elnöke, Gödöllõ polgármestere a párt bemutatkozó sajtótájékoztatóján a Bartók Galériában 2017. március 18-án.
MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Gémesi György új pártja össznemzeti mozgalom szeretne lenni

24.hu
24.hu

2017. 03. 18. 15:27

Korábban a témában:

A napokban párttá alakult, jobbközép irányultságú Új Kezdet össznemzeti mozgalommá kíván válni, célja, kormányzati alternatívát nyújtva, a nemzeti minimumot jelentő tizenkét pontjának végrehajtása – mondta Gémesi György, a párt elnöke a szervezet szombati bemutatkozó sajtótájékoztatóján Budapesten.

A pártelnök – aki Gödöllő polgármestere (Gödöllői Lokálpatrióta Klub), valamint a Magyar Önkormányzatok Szövetségének vezetője – azt mondta: a gyűlölet szítása és politikai csatározások helyett az Új Kezdet egyesíteni szeretné az embereket az általuk helyesnek tartott célok érdekében – hangsúlyozta.

Alapok

Véleménye szerint nem lehet elősegíteni az ország morális felemelkedését, “átszerkeszteni” a gazdaságot vagy jól kezelni az egészségügyet, a közoktatást, a fiatalok kérdését, ha nem tesszük le újra az alapokat. Ez az Új Kezdet lényege – tette hozzá Gémesi György, aki 2006-ig a Magyar Demokrata Fórum tagja, 1998-2006 között országgyűlési képviselője is volt.

A politikus szerint a párt alulról építkezik, de az országos politikában jártas szakértők is állnak mellette. Közlése szerint az Új Kezdet országos “lefedettségű” párt, ám tagjaik egy része csak később, októberig fog színre lépni, mert tartanak a személyüket, illetve a településüket érő retorzióktól. Októberre készül el a párt programja is – jelezte.
Gémesi György március 15-én, Gödöllőn jelentette be a Józan ész forradalma nevű Facebook-csoport párttá alakulását Új Kezdet néven. Akkor ismertette a párt 12 pontját, amelyek között szerepel a korrupció felszámolása, a jogbiztonság, a szólásszabadság, az önkormányzatok függetlenségének biztosítása, valamint az “emberhez méltó” egészségügy, nyugdíj és oktatás.

Korrupció

Az első, a korrupció felszámolását követelő pontjukkal kapcsolatban bejelentette: a jövő héten országos népszavazási kérdést nyújtanak be, amelyben azt fogalmazzák meg, hogy minden, 1987 és 2017 között hivatalt viselő kormánytaggal, országgyűlési képviselővel, polgármesterrel és közvetlen hozzátartozóikkal szemben indítson vagyonosodási vizsgálatot a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.

Kérdésre válaszolva Gémesi György elmondta: bár a párt jobbközép irányultságú, tagjaiknak lehet ettől eltérő világnézete. “Mindannyiunkban van egy kis konzervatív, egy kis liberális, egy kis szociáldemokrata értékrend”. Az Új Kezdethez hozzátartozik az is, hogy véget akar vetni a bal- és jobboldal éles elkülönülésének, ellenségeskedésének – fogalmazott.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Mentőkhöz menekült az elkószált 14 éves kutya

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.