A City az első félidőben már 2-0-ra elhúzott a moszkvai hidegben és nyugodtan ült a babérjain, függetlenítve magát a hidegtől, a zárt kapus meccstől és attól, hogy ennek ellenére mintegy 300 orosz néző – ki tudja, hogy jutottak be – szurkolt ellenük a kedd esti találkozón. Az sem borzolta az angolok idegállapotát, amikor a 65. percben Doumbia szépített.
A 84. percben azonban a magyar játékvezető Vad II István egyszer csak a büntetőpontra mutatott, amin jócskán megdöbbentek az angolok. Épp az amúgy orosz, de City-védő Alekszandar Kolarov elé állt be Doumbia, majd remek színészi tehetséggel esett óriásit a büntetőterületen belül. A City játékosai körbevették a magyar sporit, de hiába.
Pellegrini edző a mérkőzést követő sajtótájékoztatón nem tért ki az ítéletre, inkább csapata játékában kereste a hibát. Mi a magunk részéről védenénk Vad II-t. Ahogy Puhl Sándor szokta mondani a Harmadik Félidőben – amíg hagyták neki -, volt testi kontaktus, megadható a tizi.
Ettől még tény, az angol sajtó nem kíméli a magyar játékvezetőt.