Belföld

Végrehajtás miatt nem jut támogatáshoz a TV2

Az eljárást már megszüntették a csatorna ellen, de erről a törvényszék nem értesítette a cégbíróságot.

Nem tud igénybe venni egy hatvanmillió forintos képzési támogatást a TV2, mert a társaság ellen korábban bejegyzett, de időközben megszüntetett végrehajtás nehézségeket okoz a cég mindennapi működésében. Erről a Magyar Nemzet ír.

A végrehajtás azért indult, mert a TV2-csoport bírósági végzés ellenére sem volt hajlandó megváltoztatni gasztrocsatornája, a Chili TV nevét. Andy Vajna médiacége ellen az AMC Networks kezdeményezett jogi eljárást, arra hivatkozva, hogy a csatorna neve túlságosan emlékeztet a TV Paprikáéra.

Az elsőfokú bíróság januárban ideiglenes intézkedéssel, azonnali hatállyal eltiltotta a TV2-t a névhasználattól. Ennek ellenére nem keresztelték át a Chili TV-t, így a konkurens AMC végrehajtást kért, amit be is jegyeztek. Három hónappal később viszont másodfokon hatályon kívül helyezték a névhasználattól való eltiltást, de erről a TV2 beadványa szerint a törvényszék már nem értesítette a cégbíróságot. Ennek pótlását kérték.

A névhasználati vita viszont még nincs eldöntve, mert a perben azóta megszületett az elsőfokú döntés, ami megint az AMC-nek kedvezett, ők ugyanis felméréssel igazolták, hogy húszból tizenkilencen a paprikára asszociálnak a chili szóról. A májusi ítélet azonban még nem hajtható végre, meg kell várni a másodfokú döntést.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik