Foci

Kikapott a sereghajtótól az Újpest

kim ojo (kim ojo)
kim ojo (kim ojo)

A PMFC-Matias meglepetésre nyert Újpesten a labdarúgó OTP Bank Liga 18. fordulójának szombati játéknapján. A hazaiak két piros lap miatt kilenc emberrel fejezték be az összecsapást.

Egy kontrából hamar vezetést szerzett a Pécs, és az Újpest hiába birtokolta többet a labdát, komoly helyzete nem akadt. A vendégek főleg a védekezésre összpontosítottak, azután is, hogy az 51. percben Nagy Gábort második sárga lapja miatt kiállították.

 Fotó: MTI

A második félidő nagy részében az emberhátrányba került lila-fehérek hiába próbálkoztak, a szervezett pécsi védőfalat nem tudták feltörni. Az elégedetlen hazai szurkolók egy csoportja közben a klubvezetést szidta.

A hajrában Heris felvágta a kiugrani igyekvő Makrievet, és ezért ő is piros lapot kapott. A szabadrúgás után Balajczának kellett hatalmasat védenie, ám Rácz bombájával szemben már ő is tehetetlen volt.

Eredmény – OTP Bank Liga, 18. forduló:

Újpest FC – PMFC-Matias 0-2 (0-1)
Megyeri út, 1684 néző, v.: Fábián

gólszerzők: James (11.), Rácz (90.)

sárga lap: Forró (23.), Nagy G. (43., 51.), illetve Uzoma (50.)  

kiállítva: Nagy G. (51.), Heris (88.)

Újpest FC: Balajcza – Nego, Heris, Litauszki, Forró (Hudák, a szünetben) – Bardhi – Vasiljevic, Nagy G. – Balogh Balázs, Andric (Stanisavljevic, 29.) – Ojo (Kabát, 63.)

PMFC-Matias: Poleksic – Nagy József, Causic, Balogh Béla, Uzoma – James – Pauljevic, Weitzer (Horváth, 71.), Márkvárt (Rácz, 81.), Szatmári – Makriev (Fröhlich, 92.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik