Foci

Orbán Viktor: Ha kell, kiköpjük a tüdőnket is

orbán viktor (orbán viktor)
orbán viktor (orbán viktor)

A Puskás Akadémia alapítója a magyar labdarúgás helyzetéről, az üres lelátókról, a PAFC tavaszi nyitányáról és Tóth Balázs cipőjéről is beszélt.

Orbán Viktor a puskasakademia.hu-n olvasható interjú elején elárulta, bár szerelmese a sportágnak, a munka és a kötelesség előbbre való. Hozzáfűzte, 2014-ben három választás is volt, és örült, hogy egyáltalán levegőhöz jutott.

Miniszterelnökünk elsőként az akadémia működéséről ejtett néhány szót.

“Az alapítvány céljai világosak: nem akarunk élcsapat lenni, mi nevelőegyesület akarunk maradni, ahol persze Öcsi bácsi szellemiségében minden meccset meg kell nyerni. Ám minket elsősorban az minősít, hogy hány olyan gyereket neveltünk fel, akik a hosszú évek munkáját követően be tudnak mutatkozni az NB I.-ben vagy az NB II.-ben. Ezért kellett átalakítani az akadémiát és élére – Takács Mihály személyében – olyan főigazgatót kinevezni, aki összefogja az utánpótlás szakmai munkáját, az NB I munkáját, a kollégiumi életet, az iskolai életet. Azt követjük, amit Öcsi bácsi mondott: „tanítsátok a gyerekeket futballozni!” – mondta.

 Fotó: MTI

Véleménye szerint az akadémia célja nem lehet más, minthogy minél több tehetséges gyereket neveljen. 

“Jó döntést hoztunk akkor, amikor az akadémiánk élén egy NB I.-es csapatot támogattunk. Ők az úgynevezett öregek, a húzóerők, a példaképek, ami felelősséggel jár. Felelősségük van, ezt a felelősséget át is érzik, és güriznek is érte. A bent maradáshoz is le kell hozni a csillagokat az égről, ám sem helyezésben, sem pontokban nem érdemes komolyan gondolkodni, csakis becsületes hozzáállásban. Gondoljunk bele: egy 1.800 fős falunak aligha lenne érve arra, hogy élcsapata legyen. Minket csak az jogosít fel, hogy van egy nagyszerű akadémiánk, amely mára megközelítette Európa legjobb akadémiáit. Az első osztály eredményességét így nem is keverjük össze az utánpótlás nevelésével.”

Orbán VIktor ezt követően arról beszélt, arra törekednek, hogy egykori akadémistáink a pályán legyenek. Mint fogalmazott, Mezey Györgytől azt tanulta, hogy a jó futballistának mindig pályán kell lennie, akármilyen poszton, de játszania kell.

‘A játékosainkat el kell helyeznünk a megfelelő helyekre, ahol rendszeresen pályára léphetnek. Tehetséget heti meccsterhelés nélkül padon ültetni – még ha az egy élcsapat is – szakmai hiba. Egykori akadémistáinkat pedig figyeljük, és ha lehetőség van rá, akkor visszahívjuk őket. Örülünk nekik, szeretjük őket, ők a mi gyerekeink. Ráadásul a mi akadémiánk egy utánpótlás-nevelő intézmény, így nem a klubhűség és a szurkolói elköteleződések jellemzik. Mostanra kialakult az a szakmai és nevelési struktúra, amellyel európai szinten is helytálló játékosokat nevelhetünk. Nevelőegyesület vagyunk, mi mindenről másként gondolkodunk. Nincs eredmény- és nincs pénzkényszer. Van viszont kemény szakmai munka, hogy ne csak pofozózsákok legyenek fiataljaink, mert csak kudarcból nem nevelhetők jó labdarúgók. A magyar labdarúgásnak is ez a legnagyobb baja; kudarcokból nem lehet építkezni, sikerélmények kellenek.”

Fotó: MTI

Arra a kérdésre, hogy az üres stadionok miatt bizakodó-e, úgy felelt, nem tekinthetik a munkájuk fokmérőjének, hogy hány nézőjük van.

“Mi mindenkinek örülünk, aki eljön, aki kíváncsi a mérkőzéseinkre, de nekünk nem szurkolóhadunk van, hanem akadémiánk. Egy nevelőegyesület pedig másként épül fel, mint egy komoly, nagy hagyományokkal rendelkező, élvonalbeli klub. Ott a legfőbb mérce a nézőszám. Egy akadémia esetében ez másodlagos, miközben persze senki sem szeret üres lelátók előtt játszani. Itt növendékek vannak, és a munkát az minősíti, hogy hogyan neveltük a gyermekeinket, akadémistáinkat, hány válogatottat és NB I.-est adtunk. Persze különleges a stadionunk, jó hangulata van egy-egy meccsnek, ami köszönhető az Európában is egyedülálló építészeti megoldásoknak, fantasztikus névadónk van, aki a magyar futball jövőjét is szimbolizálja, és akihez a munkánkkal méltónak kell lennünk. Így nyugodtan mondhatom, ha valaki a magyar futball jövőjét akarja látni, akkor jöjjön ki a meccseinkre. Egy barátságos, nyitott, befogadó akadémia vagyunk, ahol mindenkit szívesen látunk, és ha kell, tíz ember előtt is becsülettel játszunk, ha kell, kiköpjük a tüdőnket is” – tette hozzá.

A teljes interjút ide kattintva olvashatja el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik