Sport

Az edző szomorú, a játékos boldog

Kedd este végetért a magyar válogatott számára a női kosárlabda Európa-bajnokság, miután rettentően szoros csatában 49-48-ra kikaptunk Olaszországgal szemben.

A félidei statisztikából kitűnt, hogy a 14 magyar triplakísérletből mindössze egy ment be, a mezőnyből pedig 26 százalékkal célzott a válogatott. Közben a túloldalon ugyanez az adat 43 százalék volt, a hármasoké pedig 67. Az elvileg alacsonyabb olaszok emellett héttel több lepattanót is szedtek.

A végjátékban Francesca Dotto színészkedésért technikai hibát kapott, Raksányi Krisztina büntetőjével az utolsó perc 49-48-as olasz vezetésről kezdődött. Hallatlan izgalmak közepette egyik csapat sem talált már a gyűrűbe, így a rivális minimális különbséggel nyert.

Szomorú vagyok, ezt a meccset bármelyik csapat megnyerhette volna, mindent kiadtunk magunkból a pályán. Tanulunk ebből a vereségből is, és úgy érzem ennek ellenére nagy lépést tettünk előre

– értékelt Stefan Svitek szövetségi kapitány az MTI-nek.

Boldog vagyok, hogy továbbjutottunk a csoportból, és büszkék lehetünk magunkra. Úgy érzem, számomra ezzel vége a válogatott karriernek

– mondta Nagy-Bujdosó Nóra, aki szerint a gyenge külső dobások miatt maradt alul a válogatott.

A 15 pontos Krivacsevics Tijána közölte, egy ponttal volt jobb az ellenfél. Úgy vélte, bármelyik csapat megérdemelte volna a győzelmet, a vége már összefolyt előtte egy kicsit, de az utolsó másodpercekben nagy lehetőséget szalasztottak el.

Az olaszok sikerükkel továbbjutottak a csütörtökön Prágában sorra kerülő negyeddöntőbe, ahol a belgákkal találkoznak, a magyarok pedig a 9-12. helyen fejezték be Eb-szereplésüket. Az előző, magyar-román rendezésű 2015-ös kontinenstornán a 14-20. helyen zárt a Svitek-csapat.

Ami a többi nyolcaddöntőt illeti, búcsúzott többek között a címvédő szerb válogatott, amely a lettektől kapott ki Prágában. A szlovákok – főként az ex-soproni Zuzana Zirkova 31 pontjával – meglepetésre legyőzték a magyarok csoportjában második ukrán együttest.

Női kosárlabda Eb, nyolcaddöntők, végeredmény:

Magyarország – Olaszország 48-49
Szlovákia-Ukrajna 82-68
Lettország-Szerbia 75-70
Görögország-Oroszország 62-58

A negyeddöntő párosítása:
Belgium-Olaszország
Franciaország-Szlovákia
Törökország-Görögország
Spanyolország-Lettország

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik