Közélet

Rezesova újdonsággal állt elő

Eva-Rezesova-szlovak-gazolo(960x640)(3).jpg (rezesová, )
Eva-Rezesova-szlovak-gazolo(960x640)(3).jpg (rezesová, )

Már úgy emlékszik Eva Rezesova, hogy elvakította egy szemben jövő jármű fénye a baleset előtt, és ez elvonta a figyelmét, míg korábbi vallomásban nem szerepelt zavaró fényhatás – írja a hvg.hu.

Pénteken már ítéletet hirdettek volna ügyében, de a váratlan húzás átírhatja a menetrendet – derül ki abból, a hvg.hu birtokába került anyagból, amelyet hétfőn, közvetlenül a keddi tárgyalás előtt nyújtottak be.

„Ismételten felidézve a baleset körülményeit úgy emlékszem, hogy a baleset bekövetkezését közvetlenül megelőzően a szembejövő pályatesten hirtelen fellépő fényhatás zavaróan hatott, egy pillanatra elvonta a tekintetemet” – egészítette ki korábbi vallomását a négy halálos áldozattal járó közlekedési baleset okozásával vádolt Eva Rezesova a keddi tárgyalást megelőző utolsó pillanatban. A szlovák milliomosnő korábban egyszer sem beszélt arról, hogy a szemben közlekedő autók fénye zavarta volna, azonban az ügyvédje által hétfőn beadott jogi észrevételben már erre hivatkozik.

Még szeptember végén a vádlott ügyvédje, Novák Péter váratlanul felkért egy újabb műszaki szakértőt, Melegh Gábort, aki először vetette fel, hogy a sztráda két pályateste közötti sövény pont a baleset helyszínénél megszakad, így nem véd a szemben közlekedők lámpájának zavaró hatása ellen. Melegh későbbi kiegészítő szakvéleményében arra jutott, hogy szemközti forgalom fénye „még tompított fényszóró használata mellett is egy zavaró fényfátyolt vetíthetett” Rezesova szemére.

A tárgyalás egy korábbi szakaszában a mindvégig higgadtan viselkedőt Eva Rezesovát volt barátja hozta ki a sodrából, akivel a közös gyerekeiken vitatkoztak össze.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik