Nahát, ez egy új sport: bedobunk valamit a közbeszédbe, amit előzetesen át se gondoltunk, de hatalmi alapon megoldható, aztán gyáván és ügyetlenül védekezünk. „A szándékos politikai hangulatkeltésekkel és hatásvadász szlogenekkel ellentétben a sportlövészetnek semmi köze az agresszióhoz, erőszakhoz. A sportlövészet olimpiai sportág, akárcsak a foci, kosárlabda vagy az úszás” – írják a Kliktől.
Mint ahogy a vívás sem azt üzeni, hogy ha nem tetszik, aki dumál, abba beleszúrom a kardom, illetve azt sem sugallja, hogy esetleg régimódi lovagias ügyeket intézzünk el kardélre hányással.
De tegye fel a kezét, akinek mégis beugrik a lövésről valami ilyesmi?! Aki nem gondol például arra, ami olyan hét éve Pécsett történt. A fegyvertartási törvényt is ekkor, 2010-ben szigorították, miután egy pécsi egyetemista többeket le akart lőni a sportpisztolyával. Érdekes és bizarr módon a Jobbik nem sokkal ezután hozakodott elő azzal (és nyilván sokkolt), hogy otthon tartható fegyverrel szállna szembe a támadókkal, azaz a párt a fegyver megszerzését szigorúbb, a tartását viszont enyhébb feltételekhez kötné. (Nincs bizonyíték arra, még Amerikában sem, hogy ennek számottevően bűnvisszatartó ereje lenne. Arra viszont jó, hogy megágyazzon baleseteknek, visszaéléseknek.) A Magyar Sportlövők szövetsége is felszólalt akkoriban, hogy ne keverjük a sportlövészetet az önvédelemmel.
Egy németországi ismerősöm családjában történt az alábbi eset. Édesapja a párnája alatt tartotta a töltött fegyvert. (Most ne firtassuk, hogyan jutott hozzá.) Hogy miért? Mert egyszer betörtek hozzájuk, miközben a család aludt. A tolvaj vitte, amit tudott, ahogy az ilyenkor lenni szokott. Az értékek eltűntek, a borzalmas érzés viszont maradt: a családfő nem tudott szabadulni a gondolattól, hogy a tolvaj, ha esetleg felébredtek volna, kárt tesz a családban. Nem szólt senkinek, nem akarta feleslegesen sokkolni a famíliát. Igen ám, de arra nem számított, hogy a gyerek – ismerősöm kisöccse – bejön egyszer, csak úgy a hálóba, és rátalál a fegyverre. És a gyerek játszik, fegyveres rendőr lesz, katona lesz, a rend őre. És elég volt egy rossz mozdulat.
Egy másik ismerősöm – a sztorim van vagy tizenöt éves – remek sportlövő volt, aztán bekattant.
Lehiggasztottam, a részegség bizonyos fázisában könnyen fenyegetőzünk és ragadtatjuk magunkat megengedhetetlen dolgokra, de nem mondom, hogy pár percre nem ijedtem meg nagyon. Most is megértem azt a szülőt, aki csípőből úgy reagál, hogy azonnal kiveszi a gyermekét a suliból, ha ott bevezetik a lövészetet.
Mert rögtön felvetődik: ki fogja felmérni, hogy ki mehet sportlövőnek? Olyan jól állunk iskolai segítőkben, ugye? Minden intézményben hemzsegnek a szakemberek, iskolapszichológusok hordái vonulnak a folyosókon, alig lehet lepattintani őket. Nem fásulnak el, nem égnek ki a pedagógusok, remekül kezelik az iskolai bántalmazást is, teszem azt. Nincs kiderítetlen eset, nincsenek megnyomorított lelkek, a mentálhigiéné őrei lesben állnak. Mert oké, esetleg kirendelnek szakembereket az elején, hogy megállapítsák, ép pszichéjű gyerekeket vesznek be a csapatba. És az is frusztráló, és további froclizásra okot adó, ha nem vesznek be, sőt, ha esetleg rád sütik, hogy labilis vagy, kattant vagy, nem menekülsz a kortárs cikizéstől. Akarunk még több lelkileg megnyomorított gyereket?!
A Klik másik védekezése is elég gyengus – miszerint csak felmérik az igényeket. Ha ezt tennék, miért kimondottan a lövészettel kapcsolatban kérdezősködtek? Nincs más – például kevésbé költséges, kevésbé veszélyes – sport, amit űzhetnének a nebulók? Hozzátették még: „a kormány szándéka felmérni, hogy mekkora igény mutatkozik ezzel a sportággal kapcsolatban, melyet szabadon választható (tehát senki számára nem kötelező) szakkör keretein belül gyakorolhatnának azok a gyerekek, akik kedvet éreznek hozzá… Amennyiben az iskolák, illetve a diákok igényt tartanak rá, a sportlövészethez megfelelő helyszínt minden esetben a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően, a legnagyobb körültekintéssel, és a biztonsági feltételeknek megfelelve kell kialakítani” – zárul a közlemény. És ha az iskolák arra tartanának igényt, hogy helyben lehessen síelni? Építenének az udvarokra dombot, ahogy építettek egyet Debrecenben?
Sőt, adjunk lehetőséget a sporthorgászoknak is, mesterséges tavakat a kémialabor helyére! Nem probléma, hogy az iskolák többsége még a napi testnevelést is alig tudja megoldani.
És különben is: mit jelent a nagy igény? Kinek az igénye számít? Öt igény, ha megfelelő ember kéri, megfelel? Persze a költséges hobbik országában minden lehet. Különös, hogy a foci mellett egyáltalán más sportág is szóba jöhetett. Egyelőre nem sikerült rájönnöm, melyik politikusunk szenvedélyes sportlövész.
