Közélet

Két embert akart megölni a pilisi rém

Keseles(960x640)(8).jpg (késelés)
Keseles(960x640)(8).jpg (késelés)

A vádlott azt mondta, egy belső hang mondta neki, mit kell tennie.

Csütörtökön bíróság elé állt az a férfi, akit több emberen elkövetett emberölés kísérletével vádol az ügyészség. Két emberrel akart végezni néhány hónap eltéréssel, édesanyjával és egy kerékpárossal.

Halálra akarta szúrni őket

A vádirat szerint a támadó egy ideig az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet „vendége” volt, kényszergyógykezelését a Pest Megyei Bíróság rendelte el még 2009-ben. Követező év nyarán engedték ki, ezután édesanyjához költözött Pilisre. Továbbra is pszichiátriai kezelés kapott, de a gyógyszeres kezelés mellett – vagy gyakran inkább helyett –  italozott.

Nem dolgozott, betegségéből és életmódjából adódóan nem egyszer került összetűzésbe anyjával. Október 5-én is vitatkoztak, ám a veszekedés ezúttal odáig fajult, hogy megpróbálta leszúrni az asszonyt. A nőnek sikerült segítséget kérnie a szomszédtól, így végül megmenekült.

Január 28-án ismét lecsapott. Akkor egy bicikliző férfira rontott rá, ugyancsak Pilisen. Megpróbálta leszúrni a kerékpárost. A vádlott azt mondta, egy belső hang mondta neki, hogy mit tegyen.

Az ügyet a Budapest Környéki Törvényszék tárgyalja.

„Nem ő ölt, hanem a betegsége”

Egy hasonló – de tragédiával végződő – ügyben néhány hete született ítélet. A „helvéciai kaszásként” ismert férfit egyes hírek szerint korábban ugyancsak pszichiátriai kezelés alatt állt. A gyilkost, aki egy helvéciai dűlőúton minden előzmény nélkül hasba szúrta egy kaszával egyik ismerősét, felmentették. Az egyik szakértő a bíróságon azt mondta, „nem ő ölt, hanem  a betegsége”. A tárgyaláson a vádlott azzal érvelt, hogy szerinte egy „flippet” ültettek fúrógéppel a fejébe tíz éve és így távvezérlik őt. A férfi jelenleg kényszergyógykezelést kap.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik