Belföld

Havi 1 millióért van luxusüdülőhelyi kiküldetésben a kereskedőház ügynöke

Az Egyesült Államokban, a Colorado állambeli Aspenben havi 1 millió forintért van kiküldetésben a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. (MNKH) ügynöke a Népszava információi szerint. Aspen kedvelt téli úticélja a nemzetközi celebeknek és multimilliomosoknak. Hajdu Petra feladata “partnerek keresése, beazonosítása, valamint releváns üzleti lehetőségek felkutatása” hazai kkv-k számára.

A Népszavának a kereskedőház nem árulta el, hogy Hajdu melyik városban vagy melyik amerikai államban dolgozik. A lap azonban úgy tudja, hogy az aspeni helyszín nem véletlen, ugyanis Hajdu férje sí- és siklóernyő-oktatóként dolgozik luxus-síparadicsomban, így télen és nyáron is akad munkája. Erre több utalás is van a házaspár közösségi oldalain.

A lap kérdésére, miszerint Hajdu eddig milyen eredményeket ért el, az MNKH azt válaszolta, hogy az ügynöknek “köszönhetően több alkalommal is részt vettek magyar vállalkozások nemzetközi szinten is kiemelt élelmiszer- valamint kreatívipari kiállításokon New Yorktól Los Angelesig, melyek eredményeként számos üzletkötést bonyolítottak le.” Hajdu Petra korábban a TV2 riportere volt, ezt követően a Kormányzati Információs Központ sajtófőnökeként dolgozott, főosztály-vezetői besorolásban havi 507 ezer forintot kapott.

Az MNKH 2016-os eredménye nem ismert, ugyanis a zrt. az előírt határidőig sem tette közzé tavalyi mérlegét, az azonban tudható, hogy 2015-ben 6 milliárdos veszteséget ért el.

magyar nemzeti kereskedőház (magyar nemzeti kereskedőház)
A külügy cége és az Orbán rokonaihoz kötődő vállalat is titkolózik a tavalyi évéről
Két éve hatalmas veszteséget hozott össze a nemzeti kereskedőház, és ráfaragtak az Alma Cider Kft.-vel kötött ügyletre is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik