Belföld

Ma van a megbékélés napja – 59 éve végezték ki Nagy Imrét

Megbékélés napja: 28 évvel ezelőtt temették újra Nagy Imrét.

Június 16. a megbékélés napja Magyarországon. Ezen a napon végezték ki 1958-ban Nagy Imre miniszterelnököt, majd 1989-ben ugyanezen a napon tartották meg ünnepélyes újratemetését.

Megbékélés napja: megbocsátás, vagy meg nem bocsátás?

1989. június 16-án több százezer ember ünnepélyes részvételével kísérték méltó nyughelyére az 1956-os magyar forradalom mártír miniszterelnökét, aki mindaddig jeltelen sírban feküdt, miután 1958-ban véget ért koncepciós perének befejeztével társaival együtt kivégezték.

Innentől lényegében a rendszerváltásig még szóba hozni is tilos volt, hogy mi történt ’56-ban, Nagy Imre szerepéről pedig lehetetlen volt vitát indítani hivatalos fórumokon. A ’80-as években egyre másra megjelenő szamizdat kiadványok azonban már igyekeztek átformálni (és egyben aláaknázni) a hivatalos képet, mely egyértelműen ellenforradalomként definiálta az 1956. októberében lezajlott eseményeket.
S bár 1989-ben, amikor végérvényesen eldőlt, hogy vége a szocializmusnak, és remélhetőleg valami egészen más következik majd, sokak legnagyobb meglepetésére nem történt meg Kádár János és társai, valamint a párt akkori vezetőségének felelősségre vonása a harminc évvel korábbi események ügyében (sem).

A megbékélés napjának ünnepi gesztus értékében valahol ott rejlik a megváltoztathatatlanba való belenyugvás, mely azonban magában hordozza azt is, hogy a történelem alakulása bár igazolja Nagy Imrét és mártírtársait, mégsem menti fel a rendszerváltó országot a történtek tisztázásának felelőssége alól. Elismerni azonban kénytelen, hogy újabb harminc év távlatából már nagyon nehéz igazságot szolgáltatni.

A független Magyarország napja

Nagy Imre újratemetésének kérdésében, illetve az esemény köré szerveződő “tüntetés” kapcsán valójában már meg sem próbált a pártvezetés különösebb szankciókat foganatosítani, hiszen a regnáló hatalom felső- és középvezetői arra a pillanatra vártak irodáik ablakainak redőnyei mögött, kezükben a bőrönddel, hogy melyik másodpercben lesz égetően szükséges mindent hátra hagyva olajra lépni a határon keresztül.

A független Magyarország haragjától féltek, hiszen az elképzelt forgatókönyv szerint azon az ominózus június 16-án megbékélésről nem igen volt esély filozofálgatni.

A bőröndök aztán szép lassan mégiscsak visszakerültek a szekrény tetejére, a legkellemetlenebb adatokkal teli papírok ismeretlen polcok mélyére süllyedtek, vagy tisztázatlan körülmények között eltűntek. A zakók hajtókájáról lekerült a vörös csillag, mindenki megünnepelte azt a független Magyarországot, majd kezdetét vette az építkezés. Az úgynevezett demokráciáé.

Ma, 59 évvel Nagy Imre kivégzése, és 28 évvel újratemetése után kissé ambivalens módon a megbékélés napjának hívjuk június 16-át. Két dolog azonban nem világos egészen: kinek sikerült megbékélnie kivel, illetve mit sikerült közel harminc év alatt megtanulnunk a múlt példáján.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik