Véget ért a migránsos nemzeti konzultáció, ennek örömére napirend előtt szólalt föl ma a parlamentben a kormányfő.
A márciusban startolt akció, így Orbán, abból a feltételezésből indult ki, hogy “ebben a kultúrkörben” olyan bölcs emberek élnek, akik okosan, felelősen döntenek. A miniszerelnök szerint “jó gyakorlat ez, mert esélyt ad, hogy az emberek ne csak négyévente egyszer mondhassák el véleményüket sarkalatos kérdésekben”.
![Orbán a kerítésnek veti vállát, a szocik andorráznak a parlamentben 1](http://24.hu/app/uploads/2017/06/p2.jpg)
Egy húron
Százszázalékos egyetértést nem várt, olyan, mondja, szabad társadalomban nincs is, de ami lett, arra elég, hogy a nemzeti álláspontként legyen kezelhető az eredmény.
Orbán szerint “a felszín fecsegő, zajos, de a mélyben új nemzeti egység fejlődött”.
Az új gondolat, mely egységbe fogja a magyarokat:
Magyar Magyarországot és európai Európát akarunk.
Orbán felidézte az eddigi öt konzultációt, melyből számára az derült ki, hogy “nemzet és kormánya egy húron pendül”:
- volt konzultáció az új alkotmányról
- volt szociális konzultáció, ebből lett a rezsicsökkentés
- aztán devizahiteles mentőövet eredményező konzultáció is szolgálta épülésünket
- rendeztek gazdasági konzultációt, melyből multiadó, a bankok elszámoltatásáról szóló törvény és munkahelyvédelmi akcióterv nőtt ki
- és most magunk mögött tudjuk a bevándorlásról szóló nemzeti konzultációt.
![Orbán a kerítésnek veti vállát, a szocik andorráznak a parlamentben 2](http://24.hu/app/uploads/2017/06/p3.jpg)
Csúcs
Ez utóbbi az 1 640 ezer visszaküldött kérdőívvel abszolút rekord, félmillióval szárnyalja túl az eddigi bajnokot, 1,1 milliós szociális testvérét.
Megtudtuk, már 1,4 millió kérdőív feldolgozva, ezekből kiderül:
- az emberek védeni akarják a rezsicsökkentést
- kívánják, hogy az illegális bevándorlók őrizetben maradjanak, míg ügyükben nincs döntés
- úgy vélik, az illegális bevándorlás népszerűsítése büntetendő
- akarják, hogy a külföldről is finanszírozott civil szervezetek regisztráltassák magukat
- forszírozzák, hogy a magyar gazdaság jövőjéről mi, magyarok döntsünk
- meg az adórendszerünkről is mi határozzunk.
Orbáni konklúzió:
A miniszterelnök szerint Magyarország “nem Európa-ellenes, sose volt az, a hatályban lévő alapszerződést védjük, az eredeti európai tervnek vagyunk hívei”.
Terroristapárti Brüsszel
Volt sorosozás is:
Brüsszel váltott gúnyát. Felfoghatatlan, hogy Brüsszel a terroristák pártjára állt. Az az abszurd helyzet állt elő, hogy egy emberek millióit romba döntő spekuláns szabja meg, mi történjen a kontinensen.
Orbán szerint, aki segíteni akar más kontinensek szenvedőin, “az a segítséget vigye oda, ne a bajt hozza a nyakunkba”.
A miniszterelnök a képviselőket arra kéri, hogy “a Soros-maffia és Magyarország vitájában álljanak a magyarok mellé… mert aki lebontaná a kerítést, aki ismeretlen célú migránsokat telepítene Magyarországra, az az emberek, a nemzet, a haza ellen cselekszik”.
A finis:
Amíg én vagyok Magyarország miniszterelnöke, a kerítés a déli határon is állni fog, elutasítjuk a betelepítési kvótát, nem fogadjuk el, hogy Brüsszel elvegyen nemzeti jogainkból.
Tóth andorrázik, Vona rögeszmézik, Széll gyógyszerezik, Harrach fóbiázik
A reagáló frakcióvezetők közül a szoci Tóth Bertalan inkább az egészségügyről és a külföldön dolgozó fiatalok hazacsábításáról rendezne nemzeti konzultációt.
Tóth Szent László szellemét idézi a kupola alá, amikor a korrupciót ekézve a lopást kézlevágással büntető uralkodót méltatja.
![Orbán a kerítésnek veti vállát, a szocik andorráznak a parlamentben 3](http://24.hu/app/uploads/2017/06/p4.jpg)
A jobbikos Vona Gábor azzal jött, hogy Orbán úgy viselkedik, mint egy óvodás, amikor nem fogadja el a Jobbik javaslatait, konkrétan a béremelésre vonatkozót.
Vona szerint Orbán mindenütt Soros Györgyöt látja, amiből az következik:
meg kell védeni az országot Orbán rögeszméitől, belső démonaitól.
A zöld Széll Bernadett a gyogyós fonalat továbbgombolyítva azt horgolta, hogy “elgurult Orbán gyógyszere”. E konzekvenciát abból vonta le az LMP frakcióvezetője, hogy “Orbán Brüsszelben terroristákat lát”.
A kereszténydemokrata Harrach Péter ízléstelen felszólalásokat hallott, és Orbán-fóbiát tapasztal az ellenzéki padsorokban.
Harrach egy eredeti kérdéssel örvendezteti meg a t. Házat:
Nem tudom, mit csinálna Soros György, ha egy hónapot no-go zónában kéne töltenie, ha egyáltalán túlélné.
Kósa: a szocik szuicidok
A nyári szünet előtti utolsó hetét kezdte a parlament a miniszterelnök napirend előttijével. Terítéken a kollektív szoci öngyilkosság és szent Botka.
Utalva Tóth Bertalan szentlászlós, a korrupciót átkozó szövegére az alábbi költői kérdést tette föl Kósa:
Simon Gábornak hány testrészét kellett volna leszeletelni, a Sukoro-ügy és a négyes metró kapcsán hány szocialistát kellett volna megsemmisíteni?… Szent László ideidézése valamiféle szuicid hajlam. Tán kollektív öngyilkosságra készül a szocialista frakció rituális akció keretében?
A Jobbik is kapott, Vonáékat szokás szerint lesimicskapártozza Kósa.
Összességében pedig úgy véli:
Ha az ellenzék jut hatalomra, be fognak jönni a migránsok százezrével… az ország el fog veszni.
![Orbán a kerítésnek veti vállát, a szocik andorráznak a parlamentben 4](http://24.hu/app/uploads/2017/06/p9.jpg)
Inzulinért kiált, akkorát puncsolt Orbán a szocialista Hiller Istvánnak
A viszonválaszoló kormányfő szerint az a verseny zajlik a parlamentben, „ki tud alpáribb lenni, hát, gratulálok”. Úgy véli, a kritikák nem a kormányt célozzák, hanem azon megy a bruszt, „ki legyen a legerősebb ellenzéki párt”.
Szent László példája a miniszterelnök rétori fantáziáját is megragadja. E tárgyban születendő gondolatát megrendítő, Hiller Istvánt simogató puncsolással indítja, azzal, hogy Szent Lászlóról szól ő szívesen, bár:
Ül az MSZP frakcióban történész, különb, mint bármelyikünk.
Aztán dicséri a néhai uralkodót, mármint Szent Lászlót (meg persze önmagát):
Nem véletlenül egyensúlyozott, neki is volt esze, tudta, hogy Európán kívül is vannak hatalmak, ő nem szenvedett Nyugat-vakságban.
Mindenki keres mindenkin
A zöldeknek az uniós támogatásokról szólva azt veti oda, hogy az LMP képviselte „szolgalelkű koldustempó nem fér össze sem a kormánnyal, sem Magyarország önbecsülésével”. Azt mondja, „keresnek rajtunk a nyugatiak, az igaz, ha jól csináljuk, mi is keresünk rajtuk, és a kettő egyensúlyba jöhet”.
Orbán Viktor a napirend előtti felszólalása zárásaként Vona Gábort egy évekkel ezelőtti, az unióból való kilépést szorgalmazó nyilatkozatával szembesítette.
![Orbán a kerítésnek veti vállát, a szocik andorráznak a parlamentben 5](http://24.hu/app/uploads/2017/06/p7.jpg)
Ki akar Szent László lenni?
Úgy terveztük, a további napirend előttiekkel nem fárasztjuk olvasóinkat, de csak ideillesztünk egy bekezdésnyi kitérőt: