Otthon

Egyszerű megoldással is lehet látványos teraszunk

Nézzük meg, mi történhet, ha van egy üres hátsókertünk, és pontosan tudjuk, hogy hogyan szeretnénk átalakítani.

Egy hátsó kert több funkciót is betölthet. Ez esetben egy kényelmes kültéri nappali kialakítása volt a tulajdonosok célja. Miután különleges, új  kőburkolatot kapott a kert nagy része, jöhettek  a kültéri bútorok, átfestették a kerítést és ezzel megalkották az álomudvart. Alkalmas kikapcsolódásra és pihenésre egyaránt. Ez valóban egy kültéri nappali lett.

Így készült

A ház vásárlásakor  a tulajdonosoknak kor fontos szempont volt a nagy hátsóudvar. Mivel kis büdzsé állt rendelkezésre, nem volt egyszerű olyan házat találni, ami minden szempontnak megfelel. Aztán meglátták álmaik otthonát, de inkább kertjét. A házban nagyon sok felújításra volt szükség,  de amikor megpillantották a hátsó kert méretét, a szívük zakatolni kezdett. A kültér lehetőségei végtelennek tűntek.

A beköltözés után nem sokkal egy, “A legszebb hátsókert” című pályázati kiírás gyorsította fel az eseményeket.

A cél a belső tér  kiterjesztése volt, éppen ezért mintegy a ház folytatásaként egy  tágas teraszt szerettek volna megvalósítani.  Volt már ebben tapasztalatuk, de tudták, hogy nem könnyű. Éppen ezért az igazi kihívást az alap megtervezése jelentette. A hagyományostól eltérően valami teljesen mást képzeltek el. Mozaik formában gondolkodtak. Első lépésben minden betonnégyzethez fából készült elemeket készítettek, előkészítették a terepet, és a felépített kereteket betonnal töltötték meg.

A  betonozást követően a köztes részekbe aprókavicsokat szórtak.

Néhány mániákusan eltöltött hét után  íme a végeredmény.

A  beton-négyzetek rabul ejtették a tulajdonosok szívét. Elég nagyok ahhoz, hogy nagy és kisbútorokat egyaránt ráhelyezhessenek, és a stabilitás miatt sem kell aggódni.

Stílusos bútorok és kiegészítők

A narancssárga kanapé vidám színfoltja az térnek. Néhány bohém párnával kiegészíthető és egy vékony pléddel a hűvösebb éjszakákra. Minden olyan nagy és kényelmes , mint ahogy kinéz,  szóval ezt a kültéri kanapét biztosan teljes mértékben kihasználják.

A kanapé területe mellett található a gyönyörű kültéri étkezőasztal.  Legalább 6 férőhelyes asztalt szeretett volna a tulajdonos. Némi keresgélés után a Vernon Hills-i négyszögletes asztalra és hozzá  a Vernon Hill Patio székeire esett a választás.  A fémszerkezetes asztal  lapja  fából van, így  az összhatás gyönyörű.  Erős, divatos és tökéletes választás kültérbe.

Szükség volt a világítás felújítására is, így galvanizált fém lámpákat  helyeztek el egy-két gyertyával kiegészítve a tálalóasztalon és szétszórva a teraszon. Mindezen túl néhány barna rattan lámpával tették még izgalmasabbá a látványt. Ez utóbbi az étkezőasztal fölé került.

Egy-két kisebb növény és egy gyönyörű csokor virág elengedhetetlen, tökéletessé teszi az összképet. A következő lépés a pergola lesz, amivel nagyobb árnyékolást lehet biztosítani, de egyelőre a napernyő is megfelelő árnyékot ad. És igen,  jól láthatóan a kerítés fekete lett!  Ez tökéletes hátteret biztosít a teraszon lévő színeknek.

Végül, de nem utolsó sorban, jöjjön a grill terület.  A ház tulajdonosai imádnak főzni, így egy kis fűszernövényekkel teli zsúrkocsi is helyett kapott a teraszon.


A  család végre a szabadban töltheti a hétvégéket vagy akár a hétköznap délutánokat, és élvezik a megálmodott terasz és kert minden szegletét.

Fotó és forrás/ Darryl Nobles -blog.homedepot / Horváth Rita

Újdonság a kiskertekben: fahasábból és rönkfából készült kerítések, térelválasztók
Ha az újszerű megoldások hívei vagyunk, akkor ezekbe a térelválasztókba biztos, hogy beleszerelmesedünk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik