Szórakozás

Liptai Claudia a londoni terrorról: Nem hagyhatjuk, hogy beszűkítsék az életterünk

A műsorvezető tegnap vőlegényével együtt a bécsi Bruno Mars koncerten járt, mindeközben pedig párezer kilométerrel arrébb, Londonban egy kisbusz felhajtott a London Bridge-re, és több embert elgázolt; ezután lehajtott a hídról és a közeli Borrough Markethez hajtott, ahol az elkövetők embereket kezdtek késelni. Heten meghaltak, 48 embert pedig súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba.

Terrortámadás Londonban - Amit eddig tudunk
Heten meghaltak, három támadót agyonlőttek. Gázoltak és késeltek Londonban.

 

Mindez pedig nem sokkal a Manchesterben történt terrortámadás után, ahol Ariana Grande tiniikon koncertjén fiatalok között robbantottak pokolgépet.

Liptai Claudia nem is tudott szó nélkül elmenni a sorozatos tragédiák mellett, és közösségi oldalain fejtette ki véleményét az eseményekről:

Nem engedem, hogy a félelem járja át a gondolataim. Miközben én a szerelmemmel 16 ezer ember társaságában végtelenül boldog voltam Bruno Mars koncertjén újabb szörnyűség történt Londonban. Felnőttek, fiatalok, idősek akik elindultak otthonról soha többé nem tértek haza. Nap mint nap úgy nyitom ki a híradásokat, hogy gombóc van a torkomban. És pont ez az amit nem hagyhatunk. Nem hagyhatjuk, hogy beszűkítsék az életterünk. Nem hagyhatjuk, hogy ránézve egy embertársunkra itélkezzünk. És nem hagyhatjuk, hogy a gyerekeink egy bizalmatlansággal teli világban nőjenek fel. Higgyünk benne, hogy mi otthon a legerősebb egység vagyunk és ha őrizzük a szeretet melegségét akkor annak a fénye elvakítja a gyűlöletet.

Nem hagyom, hogy félelemben éljek! 🇬🇧😓#enough

Claudia Liptai (@liptaiclaudia) által megosztott bejegyzés, 2017. Jún 4., 01:19 PDT

Ajánlott videó

Olvasói sztorik