Közélet

Háromszor szúrta mellkason párja fiát az erdőkertesi férfi

Egy döfés a fiatal szívét, a másik a tüdejét, a harmadik pedig a mellhártyát érte. Az áldozatnak esélye sem volt.

Vádat emelt az ügyészég egy 33 éves férfi ellen, aki a vita hevében halálra késelte élettársa fiát tavaly, augusztus elsején. A késelőnek emberölés miatt kell felelnie.

A vádlott 2013 tavaszán költözött élettársával Budapestről Erdőfelekre, ahol októbertől velük lakott az asszony börtönből éppen akkor szabaduló fia is. Mivel mindannyian szerettek inni, gyakoriak voltak köztük a veszekedések. Augusztus első napján a család két férfi tagja Egerben dolgozott, miután befejezték a munkát, megkapták egész heti bérüket. Ebből bevásároltak, majd az esti órákban hazautaztak.

A háromfős család egészen éjfélig ivott. A 24 éves fiatal követelni kezdte a munkabér ráeső részét, így az anyja adott neki 10 ezer forintot. A fiú kevesellte az összeget, ezért dühében felkapott egy poharat és elhajította azt, egyenesen az ablaknak. Ebből vita, majd verekedés kerekedett, végül dulakodás közben a 33 éves férfi lekapta a szekrény tetején lévő, 17,5 centiméter pengehosszúságú kést és szúrt: egy döfés a fiatal szívét, a másik a tüdejét, a harmadik pedig a mellhártyát érte. Az áldozatnak esélye sem volt, akkor sem tudták volna megmenteni, ha azonnal orvosi segítséget kap.

A történtek után a késelő felhívta a mentőket, majd kiszaladt a házból és árokba dobta a gyilkos kést. Ezután biciklire pattant és elmenekült. A hajnali órákban azonban visszatért és feladta magát.

Az ügyészség börtönbüntetést indítványozott vele szemben.

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik