Tech

100 000 forintnyi pénzt szórtak az útra, és nézték mi történik

Jamahl McMurran és Lana Mesic Londonban hajtották végre az akciót: egy csatorna mellett elszórtak 15 000 darab kétpennys érmét, majd figyelték, hogy mi a járókelők reakciója a pénzdombocskára. Tették mindezt a művészet nevében.

Az egész azzal kezdődött, hogy Jamahl május 17-én kiposztolt egy képet a Twiterre az alábbi szöveggel: „Az Airbnb-s vendégem és én úgy döntöttünk, hogy kiteszünk 15000 kétpennyst a csatorna partjára és megnézzük mi történik…”

A Londonban élő Jamahl egy szabadúszó fotóssal, Lana Mesic-kel osztotta meg a lakását pár napra, és a vendég nem nagyon tudta eldönteni, hogy mit kezdjen azzal a rengeteg érmével, amit korábban egy művészeti installációhoz használt. 15 000 darab kétpennysről volt szó, ami összesen 300 fontot, azaz nagyjából 110 000 forint értékű fémpénzt jelent.

A páros végül úgy döntött, hogy egész egyszerűen egy csatorna partján rendezik halomba a több ezer pennyt, majd figyelik, hogy mi történik, továbbá élőben közvetítik a Twitterren az eseményeket. Mindezt természetesen művészet céljából és szociális kísérlet gyanánt.

Május 17-én reggel a 106 kilót nyomó pénzkupac ki is került a kockaköves sétálóutcára, Jamahl pedig a saját mikroblogján kezdte közvetíteni, hogy az emberek miképp reagálnak az utcán gazdátlanul heverő, amúgy nem kevés összegre.

Azt gondolhatnánk, hogy a pénznek gyorsan nyoma veszett (és igazából nem is tévedünk nagyot), de az élelmes szarkák előtt azért érkeztek olyan járókelők is, akik nem feltétlenül a zsebüket akarták megtömni a szabad prédaként szétszórt érmékkel.

Akadtak gyerekek, akik leültek és játszani kezdtek, egy srác a dombocskára helyezte az ernyőjét és lefényképezte, volt, aki csak elemelt pár pennyt kávéra, egy kislány egy hátizsákot töltött meg, majd szenvedett a cipelésével, illetve akadt egy olyan „résztvevő” is, aki aranyesőt játszva elkezdte az érméket a saját fejére hullatni – nekünk például ez biztos nem jutott volna az eszünkbe.

A kísérlet végül nem tartott túl sokáig, hiszen kevesebb, mint másfél órával az első poszt születése után megjelent két férfi, akik módszeresen eltakarították az utcára helyezett érméket. Azt viszont meg kell hagyni, hogy profik voltak, hiszen nagyjából tíz perc alatt végeztek, és ha órabérre számoljuk vissza a bezsákolt összeget, akkor meglehetősen jól is jártak – bár mi nem lennénk a helyükben, mikor a több ezer érmét felgöngyölik a banki beváltáshoz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik