Tech

Cukiságbomba: a Twitter segített megtalálni a nyuszi gazdáját

Mérföldkő: egy jócselekedetet sikerült véghez vinni a Twitternek köszönhetően.

Szerencsésnek mondhatja magát az az ember, aki gyerekkorában egyik kedvencét sem vesztette el. Mindenki másnak meghatározó élmény lehetett, amikor a hőn szeretett játékot vagy kabalát ott hagyta a buszon, villamoson, játszótéren. S este úgy kellett elaludni, hogy nem lehetett szorongatni a kedves kis szőrmókot.

Az internet segítségével ezek az elvesztett kedvencek is nagyobb eséllyel kerülnek meg. Éppen ez történt Sydneyben is, amikor egy gyerek elejtette a nyusziját reggel a vonaton, miközben a szülei letolták a babakocsit a Wynyard megállónál. Az ajtók bezárultak, a plüss fennmaradt a kocsin.

Andrew Parker azonban vette a fáradságot, kitett egy képet a Twitterre, a nyuszi képével, betaggelve az ausztrál vasúttársaságot is – ők pedig rögtön felkarolták az esetet. A mikroblogot elárasztották a #SadBunny hashtaggel ellátott posztok, egy emberként drukkoltak a nyúlimádók és plüsstulajdonosok, hogy meglegyen a nyuszi gazdája.

Az első nap végére több mint 1200-an osztották meg a segélykérő üzenetet. A twitterezőknek hála, a második napra meg is lett a család: Terence Zhong kislánya visszakapta kedvencét.

A társaság még egy videót is megosztott, hogy megköszönje a twitterezőknek a segítséget, hogy #HappyBunny lett a történet vége:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik