Foci

Fantasztikus meccsen hódította el az FA Kupát az Arsenal

Nekiesett ellenfelének az Arsenal és ettől szemmel láthatóan megzavarodott a Chelsea, ennek lett eredménye, hogy már a negyedik percben vezetést szereztek az Ágyúsok – N’Golo Kante menteni igyekezett, ám Alexis Sanchezbe lőtte a labdát, aki megindult és Thibaut Courtois lába mellett a kapu bal alsó sarkába gurított.

Nagy reklamálás kezdődött ezután, mert a Sanchezről Aaron Ramsey elé pattant eredetileg a labda, aki lesen állt, de szándékosan nem avatkozott játékba. Ez volt a chilei támadó ötödik meccse zsinórban, amelyen eredményes volt, a 2016-17-es idényben erre eddig nem volt példa.

Lassan ébredezett a Chelsea, de így is nagy mázlival kerülték el a második gólt a 19. percben, Danny Wellbeck fejese a kapufán csattant, Ramsey pedig nem tudta már kapuba kotorni a labdát.

Egészen a 28. percig kellett várni egy épkézláb akcióra a kékmezesektől, ám Diego Costa lövését védeni tudta az Arsenal kapusa, egy perccel később már a Chelsea védőinek kellett a gólvonalról menteniük, mert Wellbeck valahogy átgyötörte a labdát Courtois-n. A paprikás hangulatú első félidő egyértelműen az ágyúsoké volt.

Szünetben Antonio Conte vért itatott csapatával, mert fordulás után szerepet cseréltek a felek, a kékmezesek kezdtek őrült rohamba, az 50. percben Victor Moses ki is egyenlíthetett volna, de David Ospina óriási bravúrral hárítani tudott. Az óriási iram egy percig sem lankadt, igaz a nagy akarásnak sokszor durva belépő lett a vége mindkét oldalon.

Pedro kimondottan aktív volt a Chelsea-ből, de egyszerűen nem jött össze semmi a spanyolnak, de honfitársa Hector Bellerín is remek lövéssel próbálkozott egy mutatós akció végén a 65. percben, ám Courtois szépen fogta a labdát. Két perccel később újabb fordulópont érkezett, Moses eljátszotta a nagy halált Alex Oxlade-Chamberlain mellett, a játékvezető pedig sárga lappal honorálta az alakítást – csakhogy a nigériainak már volt egy, emberelőnybe került az Arsenal.

Némi meglepetésre azonban a Kékek egalizálni tudtak, Costa vette mellre a labdát az Arsenal tizenhatosán belül a 76. percben Rob Holding szorításában és lövésébe hiába ért bele Per Mertesacker és Ospina is, utat talált a kapuba. A Chelsea öröme nem tarthatott azonban sokáig, három perccel később Olivier Giroud kicsit találomra adott középre és az érkező Ramsey-re senki sem figyelt, így a walesi ismét vezetést szerzett az Ágyúsoknak.

Az utolsó tíz perc is tartogatott izgalmakat, Diego Costa a 85. percben közvetlen közelről lőhetett kapura, de Ospina a helyén volt, majd a túloldalon Mesut Özil próbálkozása pattant ki a kapufáról, kicsit később Ramsey lőhetett volna újabb gólt. A csapatok egyetlen pillanatra sem álltak meg, végig óriási iramot diktált a mérkőzés, azonban a végjátékra rendre hiba csúszott a lövésekbe, vélhetően a fáradtság miatt.

Összességében tipikusan olyan finálé volt, amire azt mondják utólag, “mindkét csapat megérdemelte volna a győzelmet”, a Chelsea-nek sokba került az első félóra, amit jóformán átaludt. Az Arsenal elhódította az FA Kupát, története során a tizenharmadik alkalommal, Arséne Wenger pedig hetedjére nyerte el a trófeát.

FA Kupa-döntő:

Arsenal – Chelsea 2-1 (1-0) Gólszerzők: Sanchez 4′, Costa 76′ Ramsey 79′

Ajánlott videó

Olvasói sztorik